Mátyás, a magyarok királya – 1458

– Jankovits Márta –

Mátyás éve, 2018. amikor születésének 575., királlyá koronázásának 560. évfordulóját ünnepeljük. Egyik legnagyobb uralkodónk volt, méltó édesapjához a törökverő Hunyadi Jánoshoz, akivel a török anyák ijesztgették a gyermekeiket. „Hunyadi gelijor! Elhallgass! Jön Hunyadi!”

A magyar nép igazságos Mátyás királyként” emlegeti a mai napig is. Számtalan monda maradt fent róla, hogyan járta álruhában a vidéket és védte meg a gyengébbeket a hatalmaskodó uraikkal szemben. Védte az országot töröktől, némettől, szervezte a hadsereget. Egyszer még Bécset is elfoglalta.

Deák János tanár úr számtalan beszélgetésünk egyikén kérdésemre, hogy királyaink, még a Szent királyok sem voltak mentesen az erőszaktól, azt mondta, hogy minden cselekedetet a saját idejében kell megítélni. Gondoljunk Szent Istvánra és Koppányra vagy Vazulra.

Mátyás sem ért volna el ekkora sikereket és tette volna Magyarországot Közép-Európa egyik leghatalmasabb birodalmává, ha nem számol le kegyetlenül ellenfeleivel. Talán Mohács sem lett volna, ha nem hal meg 47 évesen, köszvényben, vagy valami másban. Nagyon sok a talán, de rengeteget háborúzott, amihez egyvalami kellett, de az nagyon: sok, sok pénz. Akkor van hadsereg, de ehhez keményen meg kellett adóztatnia a nemeseket is. Rengeteg érdeket sértett meg nemcsak külföldi, nagyrészt német érdekeket, hanem a hazai nagyurakét is. Mindenesetre kétes körülmények között halt meg.

Amiért lapunkban megemlékezünk róla, az az, hogy valamilyen kapcsolatba kellett kerülnie Százhalommal és szomszédos településünkkel, Érddel.

1467-ben, bár igazán könnyű éve talán sohasem volt, ebben az évben nevezte ki Mátyás Emuszt Jánost, egy rendkívül tehetséges, kikeresztelkedett budai zsidó férfiút kincstartónak. Kidolgozott egy nagy jelentőségű pénzreformot, aminek az volt a lényege, hogy a bevételi forrásokat – kivéve a koronabirtokok gazdálkodását – együtt kezelte. Így lehetett költségvetést készíteni, hogy mi lehet még nyereséges és mi veszteséges. Nagyon fontos része volt a reformnak, hogy a magyar aranyforintnak állandó volt az értéke, mert azonos súlyú volt az aranytartalma. A pénzeket Budán, Körmöcbányán, Kassán, Nagyszebenben és Nagybányán verték.

Itt találkozik Százhalom egyik akkori lakója és tulajdonosa, Salgó Miklós a király ítélőszékével, 1467. április 18-án pénzhamisítás miatt. Elveszítette százhalmi birtokát és még az életét is. Mátyás pont abban az évben vezette be a pénzreformot, amikor egy kisnemes pénzt kezdett hamisítani. Ezekben az években 100 ezüstdénár egy aranyforintot ért. Megszüntette a parasztnemesek addigi adómentességét, bár legjobban a jobbágyok adóterheit emelte sokszorosára. A jobbágyok több millióan voltak, és a sűrű fillér többet ért, mint a sokkal kevesebb nemes forintjai.

Mátyás uralkodása alatt összesen 43 alkalommal vetett ki rendkívüli adót, de üres kincstárral még Mátyás sem tudott volna hadsereget fenntartani egyrészt a nyugatról, másrészt a keletről érkező hódítási törekvések megakadályozására.

Mátyásról azt mondták, hogy szinte soha nem szállt le a lováról. Ez persze túlzás lehetett, de tény, hogy szeretett vadászni és személye itt kapcsolódik szomszédos váro­sunkhoz. A monda szerint Kutyavár épületében tartotta a vadászebeit. Ma már csak némi rom maradt belőle, de ez Érd legrégebbi műemléke. Sok egyéb monda is fűződik a Kutyavárhoz, de hitelesen egy erdélyi fejedelmi követ, Tholdalagi Mihály írt róla a naplójában. Valószínű, hogy már a régebbi királyok is tartottak itt vadászebeket, vadásztak őzekre, nyulakra. A népi emlékezet mindezt kedvelt királyával azonosította, hogy ő járt ide vadászni. Budától nem volt messze, a kiterjedt erdőségek számtalan vadat rejthettek.
Más monda szerint azért nevezték Kutyavárnak, mert a törökök a „hitetlen” keresztényeket „ebeknek” tartották, innen ered a Kutyavár vagy Ebvár elnevezés.

A ma már romjaiban létező épület mondái Érd plébánosának, Kereskényi Gyulának az érdeklődését is felkeltette. Többször írtunk már róla, mert ő volt, aki már a XVIII. század második felében kutatta a halmok titkait. Nemcsak régészeti feltárásokat folytatott, de számtalan könyve egyike Érd (Hamzsabég) és Batta (Százhalom) történeti vázlata címet viseli. Ebben így ír Mátyás és a Kutyavár kapcsolatáról:
„Érd mezőváros történetét Róbert Ká­roly­tól Mátyás király idejéig ismét homály fedi. Mátyás király idejéről szól a hagyomány. Mátyás Érdhez negyedóra távolságra eső „Kutyavárban” (jelenleg főerdészi lak) melynek az időbeli falai épségben fönnállanak, tartá vadászebeit. Az épület mellett egy nagy tó volt, ez kerítéssel körülvéve, mely kerítés romjai mai nap is szemlélhetők, vadak helyeül szolgált. Mátyás honterhes gondjaitól menekülve e helyre ki-kirándult a vendégeivel mulatott. Hogy Mátyás e helyen s környékén többször megfordult, bizonyítani látszik a nép között hátramaradt adoma Mátyás király és a tétényi bíróról.

A monda a következő: Mátyás király Tétény és Érd közelében fekvő kutyavárába kirándulásokat tevén e vidéken, különösen Tétényben a bírónál többször is megfordult. Történt, hogy a bíró törvényellenes cselekvényt vitt véghez, e miatt a királynál bevádolták. Mátyás király a bírónak büntetésül azt parancsolá „hogy a községháznál nagy számmal fekvő köveket nyúzza meg” s azt addig amíg ismét a vidéken megfordul, hajtsa végre. A bíró törte, marta magát mikép lehetséges köveket megnyuzni? Míg így elszomorodva búslakodik, megjelent leánya, ki megtudván atyja baját, így szólott: „Apám ezen könnyű segíteni, ha a király megjön, azt fogja neki mondani, Uram! Királyom! A köveket addig meg nem nyúzhatom, míg azok vérét nem ereszti. „Mátyás a talpraesett felelettel megelégedve, a bírót büntetés helyett megjutalmazá.”

Olvashattuk Kereskényi Gyulánál, hogy az 1860-as években még álltak a falak, sőt ott lakott a főerdész. Mára már a köveit széthordták, csak egy része maradt meg. Ezt a falrészt az utóbbi időben sikerült megerősíteni, de a többi a nemtörődömség, a kapzsiság áldozata lett, ahogy sok más is.

Forrás:

Kereskényi Gyula, Kovács Sándor, Krizsán László, Ábel András