A hallgatag halmok meséje

Interjú Holport Ágnes régésszel

– Szegedinácz Anna –

1988 nyárelején történt. Érd Óvárosban Szilágyi Józsi bácsinál falucsúfolókat gyűjtöttem. Az öreg olyan jó történeteket mesélt nekem, hogy feldobott hangulatban indultam utána haza. Az idő szép volt, ezért úgy döntöttem, nem utazom sem busszal, sem vonattal, gyalogosan kelek át a Kis Gyormán, ahogyan régen szoktunk Érdre menni, jönni.

A halmoknál fogadott látvány letaglózott. A gyermekkoromban megszokott kép helyett kerítések, halmokba beásott pincék fogadtak. A múzeum munkatársaként nem volt nehéz megérteni, egy olyan rombolási folyamat kezdődött el ezen a régészeti lelőhelyen, amit valahogyan meg kell állítani. Így kezdődött el az a sok éves harc, küzdelem és felvilágosító munka, amelynek eredményeképpen a végén megépült a Régészeti Park, Magyarország első és egyetlen ilyen jellegű intézménye.

A múzeumba visszatérve Poroszlai Ildikót tájékoztattam a látottakról és elhatároztuk teendőinket. Első lépésként felvettük a kapcsolatot Holport Ágnes régésszel, hogy tájékozódjunk arról, milyen dokumentumok születtek a halmok és földvár megmentése érdekében, hogyan tudjuk és lehet a védelem érdekeit szem előtt tartva tenni a dolgainkat. Miközben felmerült bennünk egy régészeti park ötlete, legnagyobb örömünkre az Ágnestől kapott dokumentumok között megtaláltuk a város 1977-es távlati fejlesztési tervét, amely éppen egy ilyen ötlet kivitelezési lehetőségéről szólt.

Holport Ágnes régésznek oroszlánrésze volt nem csak a régészeti ásatások megvalósításában, hanem abban is, hogy elindult ennek a súlyosan veszélyeztetett területnek természeti és régészeti védelme.

– Mi történt azokban az években, hogyan, milyennek látod most a régészeti lelőhely helyzetét, a Régészeti Parkét? – kérdeztem meg őt. Tegeződünk, hiszen évekkel ezelőtt sokat dolgoztunk együtt. Hogy könnyebben összehasonlítható legyen számára az elmúlt és jelenlegi időszak, helyszíni bejárásra csábítottam el 2018. április 19-én délelőtt. A táj kellemes meleggel, verőfényes jó idővel fogadott bennünket.

– 1978-ban kezdtem feltárásokat az érd-százhalombattai halomsíros temető területén a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársaként. A Régészeti Topográfia akkor folyómunkálatai kapcsán merült fel, hogy kutatni kellene itt, hogy többet megtudjunk a lelőhelyről. Elsőként a 118-as számú halom maradványait tártuk fel – mutat az előttünk zöldellő kis dombocskára Ágnes – amit már a XIX. században átvágtak egy kutatóárokkal. Az 1978-as hitelesítéskor még másfél méter magas volt, a felszínén kukoricát műveltek. Hamvasztásos temetkezést találtunk a kora vaskorra jellemző mellékletekkel, döngölt agyagpadlóra, fakamrára utaló nyomokkal. A következő években folytatódott a kutatási program további nyolc halomsír feltárásával.

Az előkerült leletek a „Matrica” Múzeumban láthatóak. Sok százhalombattai diák, ifjú és idősebb ember volt segítségemre az ásatási munkákban, többen éveken keresztül. Az ő érdemük is mindaz, ami itt létrejött. Már az ásatásokat megelőzően megkezdődött a lelőhelykomplexum, azaz a bronzkori-vaskori földvár és sánc, valamint a koravaskori halomsíros temető régészeti védettségi eljárása.

A szentendrei múzeumban első munkáim egyike volt a battai halmok régészeti védetté nyilvánításának elindítása. Első lépésként mintegy 5 ha területen, a halomsírmező déli részén született meg a védelem, amely az évek során egyre bővült és kiegészült a természeti értékek védelmével.

Frissen telepített gyümölcsfák mellett sétálunk el, távolabb új építésű kerítést látunk a védett területen a nagy halmok, a régészeti park közelében. Ezek bizony károsítják a föld alatt, itt a felszínhez egészen közel található régészeti értékeket, a védettség nem is engedné meg a telepítésüket. Nehéz dolog a földhasználat és a régészeti értékek védelmének összeegyeztetése. A jogszabályok betartatása mellett rengeteg felvilágosító munka, okos kompromisszumok kellenek az eredményességhez.

– Hogyan emlékszel a park megszületésére?

– Annak gondolata, vagyis inkább az, hogy ezzel a történeti szempontból rendkívül értékes területtel kezdeni kellene valamit, már a város hetvenes-nyolcvanas évekbeli rendezési terveinek készítése során felmerült. Nagyon jó együttműködés alakult ki Százhalombatta város vezetése, az akkori Pest Megyei Tanácsi Tervező Intézet, valamint a megyei múzeum munkatársai között. Egy igazi haladó szellemű, szakmailag végtelenül elkötelezett csapat jött létre.

A cél az volt, hogy a több korból származó települési és temetkezési emlékeket, amelyek egy része a felszínen is jól látható – mint a halmok, vagy az őskori települést védő sánc – a jövő nemzedékek számára megőrizzük, és valahogy hasznosítsuk az oktatás, a nagyobb műveltség megszerzése, a kulturált szórakoztatás érdekében.

Időközben a battai helytörténeti szakkörből Ferenczy Illés kezdeményezésére, munkájának köszönhetően igazi muzeális intézmény született a városban. Vezetője, Poroszlai Ildikó és munkatársai – mint például e riport készítője is – mondja mosolyogva a régésznő – nagy elkötelezettséggel folytatták a munkát, ásatásokat végezteka földvárban, kiterjesztették a védett terület nagyságát. A környéken talált leleteket kiállításon mutatták be a múzeumban.

– És ez a halom-bemutató hogyan született?

Az itt látható, egyedülálló módon bejárható 115. számú halomsír feltárása hat évig tartott. Hatalmas, 30 méter átmérőjű, 6 méter magas kőből, földből épített halomfából épített, fapadlós, folyosós sírkamrát takart, amely egy felnőtt korú egyén hamvait rejtette. A korai vaskorban a földvárban élt népesség gazdagabb rétegéből származott, akinek halála után is illő bőséget kívántak biztosítani. Erre utalnak a sírban talált étel-mellékletek, a számos szép kerámia és a máglyán összeégett fém leletek.

Régész, építész, restaurátor és mű­em­lé­kes szakemberek sajátos szakmai szem­pontjainak ütköztetése, viták és komp­­romisszumok eredményeként született meg a halomsír elméleti rekonstrukciója, majd a helyszíni bemutató, amihez Száz­halom­batta város önkormányzata jelentős anyagi erőket biztosított. Az elsőd­leges állagmegóvási munkákat és a föld­metszetek levételét és bemutathatóvá tételét Lukács Katalin restaurátor, a famaradványok konzerválását, valamint a kamra-rekonstrukció kivitelezését Morgós András restaurátor munkatársaim, a halom-rekonstrukció építészeti terveit Ge­lesz András és Lenzsér Ágnes építészek készítették. A műemlékes szakértő mezős Tamás volt.

Látod, itt egy időutazáson vesz részt, közel három évezredet megy vissza, aki belép a halom belsejébe az eredeti sírkamra fölé. Szerintem ez sokkal maradandóbb élményt jelent, mintha az itt talált leleteket, kamra-részleteket egy múzeumi kiállításon tekinthetnénk meg. És ez az egész helyszín fő értéke is: a védett területen a halmok között, vagy a földvárban sétálva egy rég letűnt világ emlékeit lehet felfedezni, egykor élt emberek lakhelyét és temetkezéseit. A feltárt sírokat táblák jelzik a bennük talált tárgyak képeivel éppúgy, mint az ausztriai Hallstatt őskori temetőjében.

Emlékszel ugye, hogy a halmok a korai vaskor Hallstatt kultúrájához tartoznak? Sok helyen ugyanazokat a növényfajtákat is láthatjuk, mint amik a felszínt borították évezredekkel ezelőtt. A Régészeti Park házaiban, a különféle bemutatókon, foglalkozásokon pedig meg lehet nézni, ki lehet próbálni, hogyan is éltek, dolgoztak, ettek, építkeztek a mindennapokban. Egy itt töltött nap nem csak tanulást, hanem igazán jó szórakozást is jelenthet a látogatóknak.

A halomsír-rekonstrukció Magyarországon idáig egyedülálló alkotás. Boldog vagyok, látva, hogy sok éves ásatási és kutató munkám eredményei a legszélesebb körben hasznosulhatnak. És hírét viszik a városnak is a világban. Ezt igazán érdemes óvni, vigyázni!