Okosabban kéne élni…

Beszélgetés az Okosfalu programról Török Józseffel, Ceglédbercel polgármesterével

– Nádas Gyula –

Ma már csaknem mindenkinél ott van az okostelefon, a tablet, a számítógépről már nem is beszélve, hiszen ezek az eszközök már hordozhatók. Joggal merül fel az igény, hogy egy település is tartsa velük a lépést. A település is legyen okos. Erre láttunk már példát, külföldön talán többet is, de már Magyarországon is elindult ez a folyamat, főleg a nagyobb településeken. Arra kevesebb példát találunk, hogy egy-egy kisebb település is belevágjon az „okosodásba”. Ceglédbercel úttörő ebből a szempontból. Erről beszélgetek Török József polgármesterrel.

– Mondana pár szót a kezdetekről, hogyan jutottak el az ötletig, hogy digitális eszközökkel modernebbé tegyék a falut? Hogyan találtak ehhez szakmai partnert?

– Ez egy közös találkozás volt, mindehhez szerencse is kellett. Mi egy térfigyelő kamerarendszer kiépítésén gondolkoztunk és az Invitech adott nekünk egy kamerát próbára. Az interneten keresztül működik már a mai kor digitális technológiájával. A képviselő testületi ülésen ki tudtam vetíteni, hogy milyen utcaképet lehet látni, milyen jó minőségben. Ezután a testület eldöntötte, hogy 8 darab kamerát telepíttet.

Ahogy az előkészületek folytak, úgy merült fel az ötlet, hogy két ponton csináljunk ingyenes Wi-fi elérési pontot, de hogyha rendezvény van a településen, akkor oda mobil Wi-fit is tudunk vinni, hiszen a kamera alkalmas rá, hiszen az interneten keresztül dolgozik.

Ezzel indultunk el, egy fiatal menedzser csapat van az Invitech-nél, mi nyitottak voltunk erre a digitális technikára. A következő lépésben már egy applikáció előkészítésén, fejlesztésén dolgozgattunk, ráépítve az Ön által is említett okostelefonokra, hiszen ezzel már mindent el tudunk intézni: fogadom az e-mailemet, ami olyan, azt majd később is megnézem, amikor nyugalom van. Egy ceglédberceli applikációnk van, az okostelefonokra díjmentesen letölthető, ami információt ad és információt vár.

– Mit takar az, ha egy falu okos lesz? Nyilván nincsen olyan területe az életnek, ahol ne lehetne alkalmazni az ilyen újító technológiákat, de egy település életében mi az a szempont, ami igazán számít?

– A falu városiasodik, ezt éreznünk kell. A vidéken élő lakosság igényei ugyanolyanok, mint a városban élő embereké. Követni kell azt a dübörgő, rohanó ritmust. A vidék békés nyugalma természetesen megvan, de a digitális technológiát, az új dolgokat ugyanúgy fogadja, és ugyanúgy várja egy település, mint amit egy megyei jogú város is megkap.

Tehát az igények ugyanúgy jelen vannak. A falusi ember nem jár szívesen falugyűlésre, nem nagyon vesz részt nyitott programokon, ahol egy település szerkezeti tervét, egy részét felülvizsgáljuk, hanem otthon van, hazamegy és fotelból szereti kapni az információt. Megváltozott az életünk ritmusa. Ehhez alkalmazkodnunk kell, és vagyunk olyan szerencsés helyzetben, hogy ehhez partnereket találjunk, úgy a kivitelezésben, mint a ceglédberceliek tekintetében.

– Mi a magyarázat annak, hogy ezt elsőként vagy az elsők között Ceglédbercel ismerte fel vagy az első volt a települések között, amelyik fel merte ezt vállalni a változtatást?

– Először kicsit bizonytalanok voltunk, de ránézve a telefonomra és belegondolva eddigi pályafutásomra, hogy 1988-ban a munkahelyemen nem volt crossbar és Monorierdőre el kellett telefonálnom, ahhoz képest sokkal messzebb tartunk. Ma már az lesz a több, akinek a kezében okostelefon van. Van egy idősügyi programunk, kivittük az internetet az időseknek a számítógéppel, őket is próbáljuk felzárkóztatni. Kicsit lassabban megy, de az idősebb generációt is hozzá kell szoktatnunk. Attól függ, ki mennyire fogékony és ki mennyire szereti, mennyire akarja elsajátítani. Okos megoldásokkal lesz modern a falu. Az Okosfalu elnevezés hivalkodó lenne. Maradunk mi Pest megyében csendesen, szelíden tesszük a dolgunkat, így hozunk létre okos megoldásokkal egy modern falut.

– A modern faluban milyen fejlesztések valósultak meg eddig és milyen lehetőségek vannak még, amihez a település ragaszkodna, amit szeretne kihasználni?

– Mindenféleképpen az információ adása és fogadása lesz a legfontosabb. Ebben az évben a település szerkezeti tervét is felülvizsgáljuk, ehhez információk kellenek. Minél szélesebb kaput nyitni, hiszen az időt szeretjük otthon tölteni, és otthonról szeretünk információt adni. Jót is, rosszat is egyaránt. Ez mind benne van a mai modern világban. Már nem mindenhez kell az arcomat adnom. Hozzá vagyunk szokva, hogy eddig mindig adtuk a nevünket a véleményükhöz. Most már nem mindig kapunk arcot a véleményhez, hanem csak információt. Ezt az információt kell jól felhasználni a település fejlesztése érdekében. Szennyvíztelep építése, úthálózat építése, energetikai pályázat, milyen beruházások lesznek, hogyan építkezünk, milyen tervei vannak a vasútnak. Ezeket mind feltöltjük és mindenki megkapja az információkat. Jönnek a kérdések, mi mikorra lesz kész, mi várható. Hiába van nyomtatott sajtója a településnek, valahogy nem mindig jut el mindenkihez a hír.

– Milyen gyorsan tudnak reagálni az állampolgári érdeklődésekre vagy kérdésekre?

– Ez a legnagyobb harc, hiszen mi nem csak egy hivatal vagyunk, majdnem mindenki csinál mindent és mindenki segít a másiknak. Ezügyben óriási része van a jegyzőnek, aki az informatikában, az információ áramlásban nagy segítség számunkra. Jelen pillanatban ezt ő végzi. Lehet, hogy majd eljutunk oda, hogy egy külön kollégát kell majd alkalmaznunk, aki a kapott és küldött információkat kezeli, hiszen az applikáció még nincs kész, még minden nap épül és minden nap több adatot kell feltöltenünk. Hozzá kell szokni az intézményeinknek is: az óvodának, a művelődési háznak, a településen működő iskolának, hogy így is tudunk híreket eljuttatni. A polgárőrségnek, az orvosainknak, hogy ezen keresztül is tudnak információt szolgáltatni. Ceglédbercel Budapesttől 60 kilométerre van, Ceglédtől 13 km-re.

Eljutottunk odáig a településfejlesztésben, hogy nagyon sok mindenünk modern, kész van, energiatakarékos, hatékony, napelemek működnek, szigetelve vannak az intézmények, minden utcánk aszfaltos. Most el kell jutnunk oda, hogy Ceglédbercelnek is szerepet kell vállalni a Cegléd által vezetett turisztikai pezsgésben. Legyen a művelődési házban elektromos töltő a ma egyre szaporodó elektromos autókhoz. Vannak elképzelések, amit majd közösen az Invitech-kel meg szeretnénk valósítani.

– Milyenek az eddigi tapasztalatok, mennyire fogadják el és használják az emberek ezt az alkalmazást? Vannak-e erről adatok?

– Igen, vannak. Pontosan ezért is hirdettünk meg egy rajzversenyt szavazási lehetőséggel, hogy még szélesebb körben terjedjen el. Volt 640 letöltésünk és most már 800 körül vagyunk, nálunk ez már jelentős szám. Majdnem 4500-an vagyunk a településen, tehát a háztartások majdnem fele már rendelkezik otthon ezzel az applikációval. Fő cél az, hogy a gyerekeken és fiatalokon túl az idősebb generációk kezében is ott legyen, és minél többen használják.

– Érkezik-e javaslat a felhasználók által az alkalmazáshoz, akár a bővítésről, akár a fejlesztésről, illetve megfogadják-e ezeket a tanácsokat?

– Ez majdnem mindennapos. Látják, hogy ha valami jó, de észreveszik a hiányosságokat is. Javaslatot tettek az elmúlt, lejárt programok törlésére, ezzel kezelve a tárhelyproblémákat. Ezeket mind továbbítjuk. Szerencsére türelemmel állnak az alkalmazók az applikációhoz és nem csodát várnak, hanem tudják, hogy jó úton haladunk a csodához.

– Kérem mondjon néhány mondatot a településen működő vállalkozásokról. Mi a Ceglédbercelen működők fő profilja és hogyan kamatoztathatják az önök által kínált lehetőséget?

– Nem vagyunk ellátva hatalmas nagy vállalkozói réteggel. Mezőgazdaság, kereskedelem és szolgáltatás van jelen. Ipari parkunk nincs, nem is volt soha. Sajátosságai miatt teljes egészében átalakult a második világháború után. Ceglédbercel egy sváb település. Meghatározó volt az 1847-48-ban megépült vasút. A történelem változása hozott jót és hozott rosszat. Vállalkozóinknak megpróbálunk új lehetőséget biztosítani. Turizmus nincs, szállodánk nincs, de erre is vannak már elképzelések.

– A közbiztonság javulásához hogyan járulnak hozzá a full HD képet nyújtó kamerák?

– Nem a helyi bűnelkövetőkről vagyunk híresek, hanem az átutazókról. A szakemberekkel való egyeztetések kapcsán olyan be és kimenő országúti csomópontokat vettünk fel, amelyek így könnyen ellenőrizhetők és az esetlegesen nem építő szándékkal Ceglédbercelre érkező állampolgárokat szűrni tudjuk. A látható változásra egy év múlva fogok tudni választ adni, hiszen a kamerarendszer még csak 6 hónapja működik.

– Hogyan értékelné pár szóban a megvalósult változásokat és milyen reményei vannak a jövőre nézve?

– Elégedett vagyok, mivel nagyon sok segítséget kapok a településen élőktől. Büszke vagyok arra, hogy a ceglédberceliek élnek ezzel az újfajta tudással és partnerek az okos megoldások használatában, ami szebbé, jobbá és barátságosabbá tesz bennünket. Igyekszünk tovább úgy fejlődni, hogy aki ide érkezik, annak is tetsszen a település, aki pedig itt él, az azért szeressen itt élni és legyen rá büszke.