Ázsiai útinapló

Battaiak a nagyvilágban

– Nagy-Rakita Melinda –

Akik ismernek, tudják, hogy ha csak tehetem, utazom. Időnként olyan helyekre is eljutok, amit kevesen választanak úti célként. Így valósult meg legutóbb az a több éve dédelgetett álmom, hogy eljussak Ázsiába, azon belül is négy országba, Burmába (Mianmar), Laoszba, Kambodzsába és Vietnamba. Rengeteget lehetne írni ezekről az országokról, az utazásunkról, de a terjedelmi korlátok miatt csak néhány tényt, benyomást, emléket tudok felidézni. A közel kétezer fotó, amelyet az út során készítettem csak megnehezíti a válogatást, hiszen mindegyikről lenne mit mesélni.

Első állomásunk Burma, mai hivatalos nevén Mianmar volt. Erről a névről a jelenleg is hatalmon levő katonai rezsim döntött 1989-ben. (Az ellenzék ma is a Burma alakot használja.) Az ország életében központi szerepet játszik a vallás. Az 53 millió főt számláló lakosság 89%-a a théreváda (ortodox buddhista) hagyományon alapuló buddhizmus híve. A szerzetesek a burmai társadalom megbecsült tagjai. A lakosság életét még a nagyvárosokban is átszövi a hit. A burmai otthonokból sehol sem hiányozhat a házi oltár.

A szerzetesek aszkéta életet élnek. Minden reggel adománygyűjtő útra indulnak. A hívők adományai képezik a kolostorok ellátásának alapját. A szülők gyakran már öt-hatéves korban beadják legalább egyik fiúgyermeküket egy kolostorba – különösen igaz ez a legszegényebb falvakra -, ahol ő teljes ellátásban és kiváló oktatásban részesül. Csak felnőtt korában kell arról döntenie, szerzetes lesz-e. Addig azonban a kolostor rendjének megfelelően kell élnie. Anyai szívemet meglehetősen felzaklatta egyik-másik ilyen kisfiú látványa, amint a kora reggeli órákban mezítláb, adománygyűjtő tálkájukat magukhoz ölelve masíroztak. (Habár tudom, hogy általában sokkal jobb körülmények között élhetnek a kolostorokban, mint otthon a családjukkal.)

A tűző napsütéstől a burmaiak arcukat egyfajta fehér festékkel védik. Nemzeti viseletük, legyen bár hétköznap vagy ünnep az általunk vietnami papucsként ismert lábbeli. Ilyet hord Nobel Béke díjas államfőjük Aun Szan Szu Kji (An Szan Szu Csi) még az ünnepi öltözékéhez is. Férfiak és nők egyöntetűen a londzsi névre hallgató szoknyaszerű ruhadarabot viselik, amelyet egy 2×2 méteres anyagból készítenek. A nők és férfiak londzsi-ja csak anyagában különbözik egymástól. Mianmari vezetőnk egy alkalommal megmutatta hányféleképpen tudja megkötni úgy, hogy mindig a célnak megfelelően viselhesse (hol hosszú szoknya, hol rövidnadrág fáramászáshoz, hol zsebes kötény gyümölcsszedéshez, stb.).

Az országban lépten-nyomon szebbnél szebb, gazdagon díszített sztúpákkal találkozhatunk. Számomra a leginkább meglepő az volt, hogy míg a lakosság nagy része fából készült, gyakran nyitott oldalú házakban, a mi fogalmaink szerint, rendkívül szegényes körülmények között él, a sztúpák színarany, drágakő és féldrágakő díszei mérhetetlen gazdagságot sugallnak. (A sztúpa a buddhista építészet egyik jellegzetes alakja. Az első nyolc sztúpába Buddha hamvait osztották szét. A többi valamelyik szent, vagy kiemelkedő szerzetes relikviáját rejti.)

Rangon (mai nevén Yangon) – a korábbi főváros -három városrészből áll. Az angol gyarmati, a gyorsan fejlődő modern és az ősi templomvárosból. Ez utóbbi központjában fedezhetjük fel az egyik legszebb szentélyét Burmának.A Shwedagon Pagoda egy harang alakú sztúpa amely, a város fölé emelkedőegyik dombon áll. Közel 100 m magas kupoláját 60 tonna arannyal vonták be, fölső részét gyémánt és rubint kövek díszítik, legtetején egy 76 karátos gyémánt tündököl a szikrázó napfényben. A pagoda Dél- Kelet Ázsia egyik fő szent helye, amelyet minden burmai szeretne egyszer meglátogatni.A nagy pagodába nem lehet bemenni, zárt építmény. Legendák terjengenek arról, mit rejt, de valójában senki sem tudja.

Swedagonban megtalálhatók ugyanakkor azok a szentélyek is, amelyek a régi szellemhitből (nat-ok kultusza) maradt fenn. Így a napok szellemeié is. Minden napnak megvan a maga asztrológiai szobra. Egy burmai ember neve (családneve 90%-uknak nincs) első tagja megmutatja, melyik napon született és azzal együtt védőszellemét is. Burmában Buddha szerint mérik az időt, így nem hét, hanem nyolc napból áll egy hét. (A mi szerdánknak megfelelő nap két félre oszlik, így lesz nyolc nap.) Egy a Shwedagon Pagodába látogató burmai soha nem felejti el leróni kegyeletét a hétnek annál a szentélyénél, amely az ő születése napjának felel meg. A szent helyekre virágokat, gyümölcsöket, ételt, füstölőket visznek áldozatul. A Buddha szobrokat reggelente megmosdatják. Nemigen jártunk olyan szentélyben, legyen az bár a legkisebb is, ahol ne találkoztunk volna imáikba merülő hívőkkel.

Rangon taván ringatózik a város egyik ékessége, a kacsaformájú – faragásokkal, arannyal, drágakövekkel díszített – Királyi Bárka, amely a modern Burma jelképe. Senki sem utazik rajta, de díszes fogadások, állami események színhelye.

Egy másik csodás szent hely a Kyaikto városhoz közel, 1200 méteren található Arany Szikla (Golden Rock) Pagoda. A 900 m magasan emelkedő sziklacsúcson egy gránitszikla egyensúlyoz – meghazudtolva mindent, amit a fizikáról eddig gondoltam – tetején egy arany sztúpával. Az aranyozott vándorkő alatt helyenként átsüt a nap. A férfiak gyakran meg is lökdösik, könnyen mozdul. A hiedelem szerint Buddha tartja, azért nem zuhan le. Nők nem érhetnek hozzá (ahogy egyébként a szerzeteseket sem érinthetik meg). A szikla mellett fegyveres katona védi a lejáratot, hogy nők a közelébe se mehessenek. A szentély mellett működő kolostor és zarándokhely van. A környező tereken hívők százai töltenek órákat, gyakran napokat. A látogatók ide is – mint minden más élő buddhista szent helyre Burmában – kizárólag mezítláb mehetnek fel (itt ez több száz méteres sétát jelent). A pagodához vezető közel öt km-es dzsungel ösvény legnagyobb részét mi nyitott fapados teherautókon tettük meg. (A hívők többnyire gyalog járják végig az utat.) Gépkocsivezetőnk hátborzongató vakmerőséggel kanyargott a hegyi utakon. Szememből csurgott a könny a menetszéltől, így a szakadékokat alig láttam. Arra koncentráltam, hogy véletlenül se engedjem el a vaskorlátot. De amikor időnként egy-egy pillanatra megálltunk, a látvány mindenért kárpótolt. Egyébként pedig Buddha ott valószínűleg ránk is vigyázott.

Mianmar nyugati Shan tartománya rejti az egyik legvarázslatosabb vízi világot, amit bárki elképzelhet. A sekély Inle-tó (1,5 m mély), amely helyenként végtelen tengernek tűnik, az innsha nép otthona. Az ember alakította tónak nemcsak a partjára, hanem magába a tóba is építettek cölöpházakból álló falvakat. A vízi településeken a lakóházakon kívül iskolák, közösségi épületek és különféle kézműves műhelyek vannak. Ezüst műhelyekben ékszerek készülnek, teakfából kézimunkával készítenek csónakokat.Asszonyok dohány és vízinövények leveléből kézzel szivarokat sodornak. Szövetek készülnek nyers és festett selyemből, valamint a világon egyedül itt készül ruha a lótuszvirág szárából kihúzott selyemszerű szálból.Az így előállított különlegesen szép, bársonyos simítású anyagból készített férfiing termelői áron 900 dollárért (~250 ezer forint) vásárolható meg a műhelyben. A vízen kialakított úszó kertekben zöldségféléket termesztenek. Burma paradicsomtermésének 60%-a innen származik. A hagyományos halászat ma már főként látványosság. A halászok csónakjukon állva kezükben kosárral fogják a halat, miközben a lábukkal eveznek.

Mindazok a termékek, amelyek itt készülnek és még számtalan más közönséges és egzotikus zöldség, gyümölcs, színes, házi készítésű ruhaféle, ékszer, fémből és fából készült áru megvásárolható a szintén unikum, úszó piacon.

Az Inle-tó rejti az újra honosított burmai szent macskák házát is. Nemrégiben fedezte fel a világ az Ezer sztúpa szigetén álló rengeteg kisebb-nagyobb buddhista ereklyét, amelyeket a természet visszahódított és most az emberek újra birtokukban kívánják venni. A romok között kúszó növények, fák ölelik körbe a szent építményeket. Feltárásuk néhány évvel ezelőtt kezdődött meg. Ha valaki hajlandó pénzt áldozni egy-egy sztúpa felújítására, eldöntheti, milyen színben (fehér vagy sárga) állítsák helyre az általa kiválasztottat.  A tóvilág különleges lakói a hosszú nyakú nők (padaungok), akiknek nyakát minél idősebbek annál több és több rézspirál díszíti. Valójában a felhelyezett réztekercsek nem a nyakcsigolyát nyújtják meg, hanem 45 fokban lefelé hajlítják viselője kulcscsontját. (Más ez, mint az afrikai zsiráfnyakú nők esetében, ahol karikákkal nyújtják a nyakat.) Hátborzongató és döbbenetes látvány volt számomra ezeknek a nőknek a csapata, amint a földön ülve dolgoztak szövőszékeiken.

*

Burma varázslatosan szép ország, Ázsia egyik gyöngyszeme, ahol számtalan csodával találkozhat az utazó. Az egy hét, amit ott töltöttünk is több érdekességet, kalandot kínált, mint amit lehetőségem van most felidézni.Utunk következő állomása Laosz volt. Erről majd máskor mesélek…