Az ortodox karácsony

– Szegedinácz Anna –

Gyermekkorom gyönyörű emlékei közé tartozik, amikor a szerb karácsony szentestéjén – vacsora utáni időben – anyámmal áthívtak bennünket a Kozárovics családhoz egy kis esti beszélgetésre. Miközben a felnőttek társalogtak, mi Gyurival ketten a padlóra szórt szalmában játszhattunk. Mindig megkapott a színes asztal, melyet az ünnep tiszteletére díszítettek fel. Késő éjszaka mentek aztán a templomba, mi pedig sokáig fennmaradhattunk ilyenkor. Marcsit – Mitrov Ivanov Máriát – kérdeztem arról, ők hogyan ünnepeltek régen, miként történik a karácsony most?

Az ortodox egyház két héttel a római kereszténység után – a Julianus naptár szerinti időben – ünnepli Jézus megszületését. A karácsonyi ünnepkör hat héttel a szenteste (január 6.) előtt kezdődik szigorú böjttel. Sem húst, sem zsírt nem használunk ebben az időben az ételek készítéséhez. Helyette olajjal főzünk. Hüvelyesekből, zöldségekből, burgonyából készülnek ilyenkor az ételek.

Szent Miklós napján – december 19-én – vetjük el a búzát egy tányérba, amely karácsonyra szépen kizöldell, megnő. A mi családunk ezen a napon ünnepli a családok legnagyobb ünnepét, a „Patrinust”.
Amikor eljön a várva várt szent nap – ez a böjt legszigorúbb napja. Kora reggel a felkelés után mézespálinkával köszönt bennünket a családfő. Egész nap nem fogyasztunk ételt, csak sóval ízesített kenyeret. Csak a gyermekeknek szabad ezen a napon mást is enni. Nekik nem kötelező a szigorú böjt.
A várakozás idejében így köszöntjük egymást: – Csesztitám vám badnyi dám (Köszöntöm a szent napot).
Megsütjük a karácsonyi nagykalácsot – a zdrávljet (egészségkalácsot). Kelt tésztából készül – liszt, só, víz, élesztő az alapanyaga. Megsütjük, majd a tetejét mézzel megkenjük. Ezt a kenyeret fogyasztjuk a böjtös vacsorához, amely lehet hal étel – halászlé – vagy böjtös bableves. Ezt a levest nem készítjük rántással, csak kevés csurgatott mézzel ízesíjük. Akkor készül a kiskalács is, gazdag motívumokkal a tetején.

Régebben mákostészta volt mellette a második fogás, de készíthetünk diós – mákos gubát, bejglit is. Az aztalon bor, mézes pálinka van és egy alma. Az asztal még nincs díszben – fehér asztalkendővel terítve -, hiszen még várjuk a kisded megszületését, még nem érkezett el az ünneplés ideje. Mindenkinek tányér, kanál van rajta és egy plusz tányér a vándornak. A Kisdednek, távollévő vagy végleg elköltözött családtagnak. Középen a nagykalács és a kiskalács. A kiskalács gazdagon diszitett. Kelt tésztából készül. Rajta sima lisztből, vízből, sóval gyúrt tésztából készült figurák.

A kereszt – Jézus és a kereszténység jelképe – négy részre bontja a tetejét, hogy megidézze az ünnep lényegét szimbólumokkal és a következő esztendőre bőséget, jólétet biztosítson. Kisjézus, Nap, Hold, a paraszti élet motívumai: búza, malac, szőlő, hordó, madár. Virág van a közepén. Ebbe tesszük a szentelt bazsalikomot, amelyet piros cérnával kötünk össze. Mindennek jelentése van. Az asztalon szakajtóban gabonafélék: búza, árpa, kukorica, dió, hagyma, fokhagyma  – a jólétet biztosító termények vannak. Mézesdió, bor és mézespálinka is van az asztalon.

A gyerekek délután végig járják betlehemmel most is a várost. Beköszönnek minden szerb családhoz, előadják a betlehemben történteket.

Az esti harangszó jelzi a szenteste (badnyevecse) kezdetét, amikor a családfő behozza a házba a szalmát – a betlehemi istállót megidézve. Énekszóval köszöntik a férfiak, fiúgyermekek a többieket, karácsonyi szent énekeket énekelve. Annak örömére, hogy megszületni készül a Kisded Jézus. A családfő a sarokba diót dob, hogy megtisztítsa, megszentelje a házat a rossz ártó hatásoktól, szellemektől. A szigorú böjt azért van, hogy erőt adjunk Máriának a szüléshez. A szent gyermek erőben, egészségben születhessen meg.

Nálunk fenyőfa helyett szentelt tölgyfa ág van. Karácsonyfát a gyerekek miatt azért készítünk már.
A vacsora tehát egyszerű böjtös étel. Az almát annyi felé vágja a családfő, ahány tagja van a családnak. Az ajándékot ilyenkor kapják meg a gyerekek. Régen a kemencébe tölgyfa tuskót tettek, hogy sokáig égjen a tűz. A családi összetartozás melegét, valamint melegben legyen a Kisded megszületése után, jelképezve.
Régebben a szentmise éjjel két órakor volt. A legszélső házat – ahol még szerb család lakott – néhányan felkerestük, énekszóval köszöntve őket az ablak alatt. Be kellett kopogni az ablakon és engedélyt kérni a köszöntésre.

A családokból a fiatalok ezután csatlakoztak hozzánk. Mire a paphoz érkeztünk, voltunk már vagy negyvenen. Lázó bácsi mindig nagy örömmel fogadott bennünket. Sajnos már nem tartjuk a szokást, a mise is sokkal korábban van, este hétkor. Vacsora után tehát misére mentünk. A szertartás alatt a pap jelenti be a Kisjézus megszületését, azt mondja a híveknek:

Hrisztoszszerodi! – Krisztus megszületett!
Vajisztinuszerodi! – Valóban, megszületett! – válaszoljuk.

A mise után kint a templomkertben égettük el a badnyakot – a tölgyfa ágat. Mézes forralt pálinkával, forralt borral kínálnak ilyenkor bennünket. Karácsonyi szent énekeket éneklünk Jézus megszületésének örömére. Attól kezdve a három napig tartó ünnep alatt is így köszöntjük egymást, ha rokonlátogatóba megyünk vagy találkozunk az utcán ismerősökkel. Karácsony első napján délelőtt misére megyünk. Az ebéd a szokásos ünnepi eledel: húsleves, töltöttkáposzta, sültek, rántott húsok, kalácsok, amit a háziasszony készít el. Ezen a napon készül a pénzeskalács, amely szerencsét hoz annak, aki megkapja. Rétes tésztából készül. Minden egyes lapját olajjal, tejföllel kissé meglocsolom. Bőségesen teszek rá diót, és elrejtek benne egy tiszta pénzérmét. Ebédnél annyi részre vágom fel, ahány tagja van a családnak. Amikor elfogyasztjuk, akkor derül ki, kinek hoz majd szerencsét az új esztendőben.

A pénzt egy kancsóba teszem, borral felöntöm. Csak vízkeresztkor – a karácsonyi ünnepek végén – öntjük le róla. Régen ezüstpénzt használtunk erre a célra, ami tisztította is a vizet.
Karácsony második napján az előző napi ételeket esszük. Ha valami elfogyott, frisset készítünk helyette.
Karácsony után készülünk az újévre. Az év utolsó napján nálunk nem volt szentmise, csak az újév első napján. A fiatalok este mindig batyus bálba mentek. Vittük az enni és innivalót magunkkal. Bort, pálinkát, sült oldalast, kolbászt tormával, kenyeret, szendvicset. Ki mit akart fogyasztani egész éjjel.

Nagyon régen Mijó bácsit hívtuk meg a zenészeivel. Tőle tanulta meg a dalainkat Halász Laci is. Nagyon sokféle kólót ismertünk, táncoltunk.  Az év utolsó napján – a Julianus naptár szerint – Magyarországon Baján, Deszken és Pomázon búcsúztatták együtt a szerbek nagyobb közösségben az óévet. Ez most a Gergely naptár szerinti január 13-án volt. Mi néhányan Battáról Pomázra mentünk. Nagyon sokan eljöttek a környező településekről, többen voltunk, mint négyszázan. Szomorúan látom, a fiataljaink nem ismerik már sokféle lépésű táncainkat. Csak egy egyszerű lépésből állót táncolnak, kettőt előre egyet hátra. Reggel öt órára értünk haza.

Az ünnepi ebéd nem szárnyas húsból készült, mert az „elkaparja a szerencsénket”. Húsos disznó csontból készítettem levest. Sült oldalas krumplival és rétes volt az ebéd. Az öregjeink maguk nyújtották még a rétestésztát, de mi már készen vásároltuk. Amíg az ebéd főtt, a családtagok misére mentek. Majd együtt fogyasztottuk el az ünnep ételeit.

Nálunk – Százhalombattán – február 17-én lesz az országos farsangi görög-szerb bál. Szerb zenészek jönnek Dusnokról. Hasonló stílusú a muzsikájuk, mint annak idején Míjó bácsiéknak. Mi ezt nagyon fogjuk kedvelni. Meghívtuk a Mydros görög zenekart is. Bolgár táncosok – a Jatra tánccsoport – lépnek fel.


A szerb családok legnagyobb ünnepe a „Pátrinus”- a család védőszentjének ünnepe. Nálunk Szent Miklós az, tehát nekünk Mikulás és Pátrinus egy napon volt, december 19-én. A gyerekek ezért kapnak ilyenkor ajándékot, mert egyébként „Patrinuson” nem szokás. Szokás viszont a vendégségbe menőknek valamilyen ajándékot: italt, kávét, édességet vinni.  A pap előző nap megszenteli a házat és az ünneplő családot. Napján a rokonok, barátok, ismerősök tiszteletből köszöntik az ünneplőket. Anyám régen ilyenkor kora reggel friss pogácsával fogadta a jókívánságot hozókat. Apám pedig pálinkával, kínálta meg.
Már kora reggel körbementünk a faluban azokhoz, akik ezen a napon szintén ünnepeltek. Ha sok volt a vendég – márpedig ilyenkor mindig sok volt – akkor a társaság egyik részét ebédre, a másikat vacsorára hívtuk. Délelőtt a férfiak és gyerekek misére mentek, az asszonyok sütöttek-főztek. Ebédre a családtagokat, közeli rokonokat és a komát hívtuk meg. Az étkezés ilyenkor különösen gazdag volt, sok fogásból állt. Sokféle sütemény is készült a vendégseregnek. Még most is a számban érzem annak a hagymával, fokhagymával ízesített főtt abált lapockának az ízét, amit Osztovics Márta néninél ettem gyermekkoromban.

Ha több család ünnepelt egyszerre, ebédelni és vacsorázni másik családhoz voltunk hivatalosak. Aztán éjfélig mulattunk ott.  A családom „Pátrinusán” most 22-en voltunk. Ebéd után – ami háromig négyig elhúzódhat – kicsit hazamentek a vendégek pihenni, aztán este visszajöttek vacsorára.

Régen a parasztcsaládok önellátók voltak. Mindent megtermeltek – az ételek készítéséhez szükséges alapanyagokat, innivalókat – ezért nem volt nagy kiadás a nagyszámú meghívott megvendégelése.
A világ változik, az önellátás azon a szinten megszűnt. Bár talán nem a régi fénnyel ünnepelhetünk, tartjuk a hagyományainkat. Nekem ez fontos. A mai napig megtartom azokat a dolgokat, amiket a szüleimtől láttam. Nagy ünnepeink háromnaposak voltak. Számon tartom mikor vannak az ünnepek. Ismerem és megőrzöm hagyományainkat, átadom a gyermekeimnek, mert nagyon sok öröm forrása.