Osztálytalálkozó Pfeiffer Ádám tanár úrnál

– Jankovits Márta –

Ádám, azaz Pfeiffer Ádám tanár úr augusztus 18-án látta vendégül, azokat a régi diákjait, akiknek osztályfőnöke volt először az érdi zárda épületében, majd a vadonatúj iskolában, a későbbi Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Akkoriban, 1962-ben a középiskola első osztályát kezdő diákok és a fiatal 25 éves osztályfőnök között az a 8-9 év igencsak soknak számított.

A most ősz hajú tanár urat igencsak beérték a diákjai, a tisztelet megmaradt, de a Tanár Úrból Ádám lett. Az egyik diákja Antunovits Antal, Anti, feltett a népszerű közösségi oldalra jó pár képet erről a találkozóról. Őt faggatom most, meséljen a képek alapján igen jól sikerült találkozóról. Régi ismeretségünk okán a beszélgetést tegeződve folytattuk:

– Anti, te tősgyökeres érdi családból származol, ahol addig a gyerekek, ahogy Battáról is, ha több középiskola közül szeretett volna választani be kellett járni Pestre. Magamról, tudom, hogy az utazás órákat vett igénybe. Az általánosban már ide adtad be a felvételi kérelmet, vagy voltak más terveitek is a szüleiddel?

– Nekem szerencsém volt, mert a zárda épületével szemben laktunk. Édesanyám nagyon örült, hogy nem kell sokat utaznom, és ide adta be Székely Andor igazgató úrhoz a jelentkezésemet. A zárdának igen érdekes a története. Mindig is iskola volt. A Keresztes Nővérek építették a két háború között, ahol apácák tanították az elemi iskolás lányokat. Az első Érdi Gimnázium itt nyílt meg 1961. szeptember 1-jén Székely Andor igazgató úr vezetésével.

– Két évet jártatok a zárdába, ahol gondolom elég szűkösek voltak a körülmények, és akkor kaptatok egy gyönyörű új épületet. Már a teljes készbe költöztetek, vagy rátok is számítottak legalább a környezet szépítésében?

– A zárda épületében a körülmények nem voltak ideálisak, mert délelőtt és délután is jártunk iskolába, mikor hogy. Annyira kevés volt a hely, hogy még a tornatermet is osztálynak rendezték be, viszont a piros salakos pályánkon vívtuk a Pest megyei gimnáziumokkal a nagy csatákat. Elmondhatom, hogy a zárdai iskolánkban családias légkör uralkodott, annak ellenére, hogy az osztályokat még szenes kályhával fűtötték, mint ahogyan gondolom az ország legtöbb iskoláját. Mi az 1962-66-os évfolyam voltunk, szerettük is az iskolánkat, de kár volna tagadni, hogy igencsak örültünk, mikor beköltözhettünk a csodálatos, szép, új gimnáziumba. A mi osztályunk, de a többiek is nemcsak beköltöztünk, de hordtuk az asztalokat, székeket, díszítettük az osztályokat, rendeztük a kertet, fákat ültettünk. Az iskola gondnoka Laci bácsi – akinek segítettünk behordani a szenet – a jobbaknak megengedte, hogy használja a gépházban lévő zuhanyozót.

– Gondolom az új iskolában rengeteg gyerek szeretett volna bejutni. Mit lehetett tudni, kik kerülnek be elsősorban? Voltak-e az osztályotokban battaiak, vagy a környező településekről érkezettek?

– A gimnázium közelsége miatt igen sokan szerettek volna bejutni. Sokan jelentkeztek Battáról, Tárnokról, Sóskútról, Pusztazámorról, Diósdról. Válogattak is rendesen a jelentkezők közül, mert akit felvettek kitűnő tanuló volt, de aztán a későbbiekben kiderült Hírmann tanár úrnál, hogy igazából igen hiányos az orosz tudásunk. Mégha az orosz lett volna az egyedüli, de Terkovics tanár úr által feladott magyar helyesírás dolgozatánál, szeptember hónapban egész Érdet be lehetett volna fásítani az egyesekkel, amit kaptunk rá. Szerencsénkre ott volt az osztályfőnökünk Pfeiffer Ádám, aki mindenkit átsegített a nehézségeken.

– Hogyan emlékszel, milyen volt akkor a Pfeiffer tanár úr? Melyik tantárgyat tanította?

– Kezdetektől kémiát, még egy nagyon kezdetleges kémia szertárban. Apánk helyett apánk volt, pedig úgy 10 év korkülönbség lehetett köztünk. Rendezgette az életünket, azért az „Atyánk” szó maradt rá.

– Az interjúra készülve beléptem az iskola honlapjára. Láttam, hogy nemcsak tanulni járnak oda a gyerekek, de rengeteg a rendezvény. Mi volt ott, akkor a kezdeteknél? Ti kezdeményeztétek, vagy készem kaptátok az ötleteket?

– A osztályunkban nagyon sokan voltunk, negyvenöten. Harmat Éva, Kiss Csaba és sokan mások szervezték például az első Ki Mit Tud?-ot. Minden hónapban volt osztálybuli, amit a IV/B-sek szerveztek. Itt jegyezném meg, hogy a drága Szalai tanár úr, soha nem felejtem el. A szalagavatót is mi rendeztük, ami nagyon családias légkörben zajlott le. Na meg a sport, amiből nagyon nagy élet folyt az osztályunkban. Foci, röplabda, kézilabda. Mi kezdeményeztünk, az ötleteket mi találtuk ki, de hát ott volt nekünk Ádám, aki mindenben a segítségünkre volt. Állandóan a futball volt a középpontban, kispályás focit játszottunk. Ádám nagyon tudott focizni. Az érdi „Gödörbe” (a mai buszpályaudvar helyén – a szerk.) jártunk vele edzeni.

– Újságunk 2014-es karácsonyi számában írtunk a Tanár Úrról, aki bár Budapesten él, de családi háza a mai napig megvan Battán, így követni tudjuk egész pályafutását, amire mi is nagyon büszkék vagyunk. Később is tartottátok vele a kapcsolatot?

– Igen, kapcsolatunk többször személyes találkozó volt. Osztálytalálkozót minden 5 évben tartottunk, több helyszínen is. Balatonfűzfőn, ahol Ádámnak volt egy nyaralója, Battán a családi házában, Harmat Évánál, nálunk. Telefonon tartottuk vele a kapcsolatot, és kedves feleségével Grétivel. Járhattunk Pesten a régi lakásukban és a mostaniban is.

– Hogyan jött létre ez a mostani találkozó? Kik szervezték, kik jöttek el. Gondolom előjöttek a régi történetek, kivel mi történt azóta?

– Ezt az augusztus 18-i találkozót „Atyánk” szervezte, meghívta az egész osztályt és a költségeket is ő állta, mi csak némi süteményt vittünk. A szervezésben Kricsek, Romits Mari, Batta Bori és Nagy Erzsi segítették. Negyvenötünkből 20-an jöttek el, tizenöten nem élnek. Egyik osztálytársunk külföldön él, nem tudott erre az osztálytalálkozóra eljönni, ezért az ő részére Harmat Éva szervezett még egyet, ahol elmesélte az életét.

– Ez egyszeri találkozás volt, vagy szeretnétek rendszeressé tenni?

– Az 50 éves találkozónkon elhatároztuk, hogy minden évben összejövünk. Jövőre 2018-ban nálunk lesz Érden.

*

Dr Pfeiffer Ádám 1937-ben született Százhalombattán. A felső iskolákat Budapesten végezte. Már egész fiatal korától az életének nagy részét a sportnak szentelte. 1951-ben igazolt futballista lett az akkor alakult Százhalombattai Építők (téglagyár) ifi csapatának kapusa. A gimnáziumban röplabdázott, atletizált. 2014. ünnepi számában megjelent interjúnk alkalmával megkérdeztem tőle, hogy ilyen sport iránti elkötelezettséggel, miért nem lett tornatanár, vagy sportoló? Elmondta, hogy egy súlyos betegség és műtét vetett véget a sport karrierjének, azonban közel maradt a sporthoz, mert 1963-ban a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett labdarúgásból. Még gimnazista korában mindenesként tevékenykedett a battai sportélet irányításában. 1962-ben biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Fiatal tanárként került Érdre az akkor szerveződő gimnáziumba, ahol 11 évet töltött, ebből öt évet igazgató helyettesként. Amikor odakerült, akkor indult a második évfolyam, így alapító tanár lett.