Örök Reformáció

Kerekasztal: emlékbizottsági évzáró beszélgetés

– Kovács Attila –

Számos programmal és médiamegjelenéssel emlékezett az év során a reformációra a százhalombattai Reformáció 500 Emlékbizottság. A fél évezredes jubileum alkalmából alakult civil összefogás ötletgazdája Jován László, az általa meghívott tagok továbbá Balla Károly titkár, a templomépítés egyik kezdeményezője, Ittzés István evangélikus lelkész, Csóka László festőművész, Fazekas István író, költő, teológus és Kovács Attila a városi újság és rádió főszerkesztője, e sorok jegyzője. Három tagot kértem a bizottsági munkaösszegzésére.

Az évfordulós megemlékezés mentora, közhasznú pályázója a Százhalombattai Faluvédő Egylet volt, amely hivatalos keretet adott a programoknak. Köszönet illeti a város vezetőit, Vezér Mihály polgármestert, aki készségesen támogatta a kezdeményezést, csakúgy, mint a kulturális központ és a könyvtár, amelyek helyet biztosítottak a rendezvényeknek. Reményeink szerint a bizottság a civil összefogás jó példájává vált, lehetőséget teremtve arra, hogy az 500 éves évforduló alkalmából városunk felkerüljön az emlékező Magyarország térképére. Ahogy az egyik kiemelkedő eseményt, a nemzetközi konferenciát méltatta üdvözlő levelében a fővédnök Balog Zoltán emberi erőforrásminiszter: „Százhalombatta a magyar Wittenberggé vált 2017-ben, ahol kőolajfinomítás mellett immár a lélek és a szellem finomítása is folyik”.

A Selye János Egyetem Református Teológiai Karával közösen rendezett tudományos tanácskozást Hafenscher Károly miniszteri biztos, a kormány reformációs emlékbizottságának vezetője nyitotta meg. Előadást tartott Lévai Attila az egyetem dékánja, Bernhard Kaiser, a reiskircheni Reformátori Teológiai Intézet igazgatója, Bordás Mária, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, és Petrőczi Éva, a Károli Gáspár Református Egyetem Puritanizmuskutató Intézetének nyugalmazott vezetője.

A konferencia részeként képzőművészeti kiállítás nyílt kortárs református festők – Csóka László, Incze János, Józsa Nemes Irén, Fecsó Kassai Yvett, Katona György és Kuti Dénes – alkotásaiból. A programsorozat részeként továbbá koncertet szervezett Csehák Izolda a Canticum Novum kamarakórus karnagya, valamint hangjáték készült a Lakihegy Rádióban Fazekas István Dévai Bíró Mátyásról szóló, erre az alkalomra írt drámájából, az Újszínház művészei közreműködésével, Dörner György rendezésében.

Elkészült Csóka László magyar gályarabokról festett alkotása, ezenkívül a reformáció kezdetéről és angliai kibontakozásáról tartott előadást Szabó András egyetemi tanár és Petrőczi Éva József Attila-díjas költő. A Hírtükörben és a Lakihegy Rádióban életén keresztül hitéről tett tanúbizonyságot Málnási-Szász Myrtill, a SZISZKI igazgatója, Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, Bacs Júlia és Bálint Ilona gyülekezeti tagok, valamint nagy ívűen összegezte a reformáció történéseit és jelentőségét Ittzés István. Rendszeresen tudósított az eseményekről és beszélgetéseket közvetített a Halom Televízió.

– Balla Károly miért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a bizottságban?

– Szinte magától adódott, hogy vállalom a felkérést, ugyanis még tavaly októberben felhívtam Jován Lászlót, hogy figyelmébe ajánljam a jubileumi évet. Meglepetésként ért, hogy ő már akkor arról tájékoztatott, hogy megkezdte a szervezést. Mindketten magától értetődőnek tartottuk, hogy emlékeztessük a várost az 500 évvel ezelőtti, máig ható történelmi jelentőségű eseményre.

A célunk az volt, hogy mozgósítsuk az egyházközségen kívülieket is, hogy új tagokkal is építsük a gyülekezetet. Ami engem illet, igyekeztem sokak figyelmébe ajánlani az egyes programokat. Reményeim szerint folytatódik a munka, és különböző fórumokon minél többeket – elsősorban reformátusokat és evangélikusokat – közvetlenül meg tud szólítani a bizottság.

– Ittzés István hogyan értékeli a testület munkáját?

– Missziós feladatunk van, hiszen olyan eseményről beszélünk, amely nemcsak az egyházban, hanem az egész társadalomban éreztette hatását, de az én életemet is komolyan befolyásolta. A lutheri lelkiség most is időszerű üzenete a kereszténység számára, hogy vissza kell térni az alapkőhöz, a megváltó Krisztushoz, az Ő igéjéhez a Szentíráshoz. Létkérdés, hogy mindenki elgondolkodjon Isten jelenlétén, amihez útmutatásra van szükség a tévutakra vivő sokszínű vallási kínálatban.

Kiemelném a sorozatból a nemzetközi konferenciát, mert az esemény tekintélyt adott az reformáció 500. évfordulójának. Egyébként az evangélikusok is jelen vannak a városban, mint az Érdi Egyházközséghez tartozó szórvány közösség, amelynek gondozója Labossa Péter lelkész. A református templomban tartunk istentiszteletet minden második vasárnap, alkalmanként nyugdíjasként én is prédikálok, illetve bibliaórát tartok. Igyekszünk a gyakorlatban is megvalósítani a keresztyének közötti szeretetközösséget.

– Fazekas István, mint a nemzetközi konferencia szervezője, hogy látja, mennyire sikerült közvetíteni, közel hozni a hitújító gondolatokat?

– Nagyon fontos munkát végzett a bizottság és remélem, hogy ez folytatódik majd, mert én az Úristen elhívását látom mások megszólításában, az ige továbbadásában. Meghatározó jelentőségű, hogy minél erősebb és aktívabb legyen ez a fajta szolgálat, nemcsak Százhalombattán és Magyarországon, hanem Európában is, hiszen látható, hogy mennyi megtartó érték megy veszendőbe a kontinensen. Ami a konferenciát illeti nagy jelentőséggel bírt, mert a kevésbé tájékozottak is képet kaphattak a reformáció kezdetéről, ráirányította a figyelmet a mozgalom átfogó társadalmi hatásaira, amelyek nyomán kialakultak a nemzetállamok. Ezt a folyamatot segítette az anyanyelv egységesülése, az akkor kezdődött bibliafordítások, saját nyelven hallgatott prédikációk hatására.

A tanácskozás a jelenbe is kitekintett, a lutheri színvallást és őszinteséget példaként véve bemutatta az iszlámot, amely nagy veszélyt jelent Európára nézve, nemcsak a migráció, hanem főként az Istentől való elfordulás miatt is. További gondot jelent a társadalom elöregedése, valamint felelősen ki kell állni az ellen, hogy egyes csoportok a másság toleranciája nevében, mesterkélt filozófia nyomán akarják meghatározni a biológiai nemeket. Ez ugyanis szembe megy az Isten által meghatározott fajfenntartási paranccsal, súlyosan veszélyeztetve a hagyományos családmodellt. Ezek nemcsak Európa, hanem az egész emberi lét alapkérdései, és nekünk, keresztyéneknek kötelességünk megvédeni azokat az értékeinket, vívmányainkat, amelyeket több ezer alatt megteremettünk.

– Balla Károly jelentős szerepet vállalt a battai református templom építtetésében, illetve képviselőként a közéletben. Mikor érintette meg Isten igéje?

– Református hívő családban nőttem fel egy partiumi kis faluban, Csokalyon, így már gyerekkoromban természetes módon áthatotta gondolkodásomat az otthoni szellemiség. Minden vasárnapi istentisztelet ünnep volt, amire nemcsak lélekben, hanem öltözködésünkben is készültünk. Előttem van, ahogy édesapám gondosan fényesíti a csizmáját a különleges alkalomra. A mai napig mélyen megérint a harangszó, mert annak idején az aratás közben édesapámmal mindig megálltunk harangozáskor, mielőtt ebédeltünk volna. A templomépítésről írt könyvemnek ezért adtam a „Harangoznak, Istenem segíts” címet. Isten ajándéka és nagy áldása volt számomra a feleségem is, aki nagyban segítette két fiunk hitben nevelését, és akik szintén továbbadták családjukban ezt a szellemi örökséget.

Nagyváradon végeztem a középiskolát, ami hívőként nem volt könnyű az ottani politikai ideológia miatt. Jól jellemzi az akkori viszonyokat, hogy egyszer elöl hagytam a zsoltáros könyvemet, „renitens” viselkedésemet még az osztályfőnöki órán is felhozták. Sokan nem is merték gyakorolni a hitüket és templomba sem jártak a fenyegető körülmények miatt. A középiskola után Érmihályfalván kezdtem dolgozni, itt nagy hatást tett rám Sas Kálmán református lelkész, akit bebörtönöztek és kivégeztek az 1956-os események kapcsán. Hálás vagyok Istenek azért is, hogy képviselőként részt vehettem a templomépítésben, ilyen minőségemben hathatósan segíthettem az előkészületeket. Fontos megjegyezi, hogy az épület elsősorban a városé,eszerint kell, hogy fogadja a híveket.

– Ittzés István élete kiemelkedő példa Isten elhívó munkájára, 50 évesen döntötte el, hogy a műszaki pályát lelkészi szolgálatra cseréli. Milyen előzmények vezettek el idáig, hogyan történt ez a fordulat?

– Röviden válaszolva: Isten létezik. Soha nem akartam lelkész lenni, annak ellenére, hogy édesanyám templomba járó volt, anyai nagyapám pedig református lelkészként szolgált, azonban főleg édesapám mély hite hatott rám meghatározóan. Ő többször kapacitált engem, hogy menjek teológiára. Húsz éves koromban tértem meg, döntöttem Jézus mellett, amikor felismertem, hogy Ő megváltott, Isten teremtménye vagyok. Az életünk legfontosabb kérdése ez, ezért nem szabad egy vállrándítással túllépni ezen. Isten arra biztat mindenkit, hogy keresse Őt, és aki ezt megteszi, az megtalálja, bár midig Ő lép felénk először. Isten különösen is megragadott 46 évesen egy csendes héten, bemutatva az engedetlen hívő életemet, ami után kimondtam, hogy szeretnék neki tetsző életet élni. Még ekkor sem fogalmazódott meg bennem ennél több, csak később kaptam kívülről hívást arra, hogy a teológiára menjek. Isten csodája, hogy legyőzte bennem a méltatlanságom felett érzett félelmet. Valóban kegyelem, ha valaki ilyen szolgálatot kap, Pál apostol szavaival élve, „a mi alkalmasságunk az Istentől van”.

Tizenkilenc évig voltam lelkész az érdi gyülekezetben, illetve Százhalombattán.Láthattam csodákat, hogy hogyan jutottak hitre emberek a hatalommal bíró ige által. Igaz, hogy sokakat éppen az egyház botránkoztat meg, de tudni kell, hogy nem ez a mérvadó, hanem egyedül a hit, ami az élő Istennel való személyes kapcsolat.

– Fazekas István is hívő családban nevelkedett, jogot végzett, illetve íróként, költőként tevékenykedett, amikor is pár éve úgy határozott, hogy elvégzi a teológiát. Hogyan érlelődött meg önben ez az elhatározás?

– Már hat-hét éves koromban teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy Isten létezik, ami abban is megnyilvánult, hogy komolyan tudtam imádkozni. Ez nemcsak a szüleimnek, hanem a nagy- és dédszüleimnek is köszönhető volt, aki hitben járva példát mutattak nekem. Már gimnazistaként is teológusnak készültem és írtam is, 15 évesen jelentek meg az első verseim a Reformátusok lapjában, majd később a Mozgó Világban. Kettősség volt bennem, mert tudtam, hogy írni szeretnék, ugyanakkor kerestem a módját Isten szolgálatának. Végül is akkor még Jónásként kitértem ez elől és a jogi egyetemre mentem. Eltávolodtam Istentől és Ő megengedett nehézségeket az életemben, hogy kegyelméből ezzel is magához hívjon. Nekünk ezt a hívó szót meg kell hallanunk, de az egymásra találás soha sem véletlen, Ő munkálja ki. Amikor ezt felismeri valaki, legyen akár a legnagyobb mélységben is, minden a helyére kerül. Engem nagyon sok nehézség által éveken keresztül formált az Úr, de a javamra fordította a veszteségeket. Ezek után jutottam el oda, hogy mégis elvégzem a teológiát. Végső soron a Krisztus-hitben megerősödve nemcsak íróként, hanem teológusként is a helyemre kerültem, mert zsoltárokat fordíthatok. Rájöttem – a 104. Zsoltárból idézve – arra, hogy egész életemben az a feladatom, hogy az „Úrnak énekeljek”.