Civilek egymás közt

Kerekasztal-beszélgetés óvárosi közösségi vezetőkkel

– László Anikó –

Az utóbbi években egyre nagyobb szerep hárul a civil közösségekre, a centrális gondoskodást számos területen az önszerveződés, önellátás váltja fel. Milyen eszközeik, lehetőségeik, kapcsolataik vannak ezeknek a kezdeményezéseknek? Három Óvároshoz kötődő civil közösség képviselőjével ültünk kerekasztalhoz. Sándor Irma (SI) 2015 márciusa óta vezeti az Óvárosi Nyugdíjas Klubot, Mikulásik Gábor (MG) az 1026. sz. Szent László király Cserkészcsapat vezetője, és Igmándi Zorán (IZ) a százhalombattai Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnöke voltak beszélgetőtársaim.

– A közösségek működésének alapja a tagság. Kezdjük talán ezzel! Milyen az összetétel, mekkora a létszám?

SI – A nyugdíjas klubnak jelenleg 83 fő belépett tagja van, de közülük nem mindenki vesz részt a találkozóinkon. Ennek elsősorban egészségügyi okai vannak, ugyanis rohamosan öregszik a tagság. Épp a héten ünnepeltünk egy 90. születésnapot. Aki nem tud eljönni, ahhoz mi megyünk el. Kéthetente csütörtökönként az óvárosi közösségi házban jövünk össze. Jönnek más városrészekből is, sőt más klubokból is járnak hozzánk.

MG – Cserkészcsapatunk az idén 25 éves, a Magyar Cserkészszövetség kis tagszervezeteként éljük mindennapjainkat. Nem véletlen, hogy Szent Lászlót választottuk névadónknak, mivel az Óváros a szívünk csücske. A tagságunk 130 fő körüli, a mindennapokban 100-105 fő vesz részt, 5 éves kortól a végtelenbe és tovább, mindenféle korosztályból. A gyerekek felnőnek, egyetemisták lesznek, ha maradnak, átalakulnak vezetőkké. Az első gyerekek ma már apukák-anyukák, ők elhozzák a gyerekeiket. Az összejöveteleinket az óvárosi sportközpont épületének tetőterében tartjuk, amit az elvégzett értéknövelő beruházásért cserébe tavaly második alkalommal is megkaptunk 10 éves használatra a várostól.

IZ – A Szerb Nemzetiségi Önkormányzat esetében klasszikus értelemben vett tagságról nem beszélhetünk. A választások előtt a névjegyzékbe lehet feliratkozni, eszerint legutóbb 98-an vallották magukat szerbnek a városban. Vannak köztük olyanok is, akik eredetileg nem szerbek, csak szimpatizánsok. A nemzetiségi önkormányzati forma a rendszerváltás óta működik, már az első adandó alkalommal megalakult a battai szerbek között. Én 2006-ban folytam bele a munkába. Gyakorlatilag az összes szerbet és szerb-szimpatizánst képviseljük a városban.

– Mindhárom szervezet más és más alapokra épül. Milyen forrásokból tudnak gazdálkodni?

SI – A nyugdíjas klubban elvileg nincs tagdíj, de a tagok hozzájárulása nélkül nem tudnánk működni. Ebből finanszírozzuk a köszöntéseket, kis ünnepségeket, születésnapi virágokat, italokat. Az önkormányzat is biztosít egy kis összeget, abból megyünk kirándulni. Ezen felül szervezünk önköltséges kirándulásokat is, fürdőbe, színházba, nemrég például megnéztük az Operaházat.

MG – A csapatunknak van alapítványa, ami kuriózumnak számít cserkészberkeken belül. Ez adja a jogi hátterét, hogy tudjunk helyi, megyei, vagy akár országos pályázatokon részt venni, és az egyszázalékos felajánlást befogadni. Szoktunk a polgármesteri és a testvérvárosi kerethez is folyamodni.

– A szerb önkormányzatnak milyen források állnak rendelkezésére?

IZ – Nálunk négy pillére van: az önkormányzati és az állami működési támogatás, ezek fix összegek. Ezen felül a testületi üléseink által benyújtott jegyzőkönyvek alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumától pontozásos rendszer szerint kapunk támogatást, és ugyancsak az EMMI-nél pályázni is tudunk.

– Milyen eseményeket szerveznek, rendeznek, hogyan vesznek részt a város életében?

SI – A nyugdíjasokkal a BKK rendezvényeit, előadásait látogatjuk általában. A Summerfesten, a szeretetasztalra rendszerint sok ételt, süteményeket, gyümölcsöt viszünk. Karácsonykor és anyák napján az óvárosi óvodások eljönnek hozzánk, előadják a kis műsorukat. Örülnek, ha hívjuk őket, szívesen vesznek részt benne a gyerekek. Így maradt rám ez a kedves kis hagyomány, és én tiszteletben tartom.

MG – A cserkészet 100 éves tematika szerint működik, folyamatos modernizáció mellett. Szeptemberben születik meg az éves terv, korosztályonként, csapatrészenként, napi lebontásban. Táborozunk, ami azt jelenti, hogy ott alszunk valahol minimum 10 napot. Megyünk rövidebb portyákra is, akkor csak egy-egy éjszakát töltünk máshol. Elsősorban az országot járjuk, de a testvérvárosi kapcsolatokból adódóan kirándultunk már távolabb is. A kiváltságosok eljuthatnak a világdzsemborira, ami tavaly Japánban volt, és a mi csapatunkból öten is részt vettek rajta. Köztük az Óvárosban élő Sipos Csongor, aki elsőként jutott túl a többfordulós válogatón. A csapat életében a legnagyobb durranás a nyári tábor. Ötévenként – például az idén is – kerületi nagytáborba megyünk, a dél-budai kerület több ezer cserkészével együtt. A legnépszerűbb rendezvényünk a bál, aminek eléggé jó híre van a városban, 100-150-en vesznek részt rajta. Kötődik a farsanghoz, a böjti időszak előtt rendezzük meg, és mindig megjelenítünk valamilyen mesevilágot. Speciális abból a szempontból is, hogy míg a többi eseményünk általában zártkörű, ezt nyilvánossá tettük.

IZ – Nekünk két nagyobb zenei, kulturális rendezvényünk van évente: az egyik szeptember 21-én, a Kisboldogasszony napi búcsú, amit a közösségi házban tartunk. Ez teljesen nyitott, bár nem olyan népszerű. Kötött az időpontja, így akár hétköznapra is eshet. A másik a februári bál, amit most 20-án tartottunk. Ez a január 13-i szerb szilvesztert váltotta ki, ugyanis abban az időszakban nem tudunk konkurálni a pomázi és ráckevei rendezvényekkel. Annyi nemzetiségi esemény van olyankor a környéken, hogya miénk egyre inkább kitolódott, így lett ez tavaszváró bál. Mivel egy ideje a Szekeres József Rendezvényközpontban tartjuk, és ott elvesznénk 120-140-en, harmadik éve a szerb mellett hívunk görög zenekart is, így összesen 300-400-an is összejövünk.

Van egy focicsapatunk, ami azért különleges, mert többségében nem szerbek játszanak benne, de mindenhol úgy ismernek bennünket, hogy a „battai szerb csapat”. Mérkőztünk már Romániában és természetesen Szerbiában is. Úgy tudjuk a hagyományainkat őrizni, hogy a vallás és a kultúra mellé bevettük a sportot is.

– Az említetteken kívül milyen együttműködésekben vesznek részt városon belül és kívül?

SI – Nekünk is volt batyusbálunk február 5-én. Mivel erősen vallásos a csoportunk, ezért mi is még a böjti időszak előtt rendeztük meg. Nagyon hangulatos volt, hívtunk egy zenészt, aki már régóta jár hozzánk, meghívtuk a társ-nyugdíjasklubok – az Őszidő és a Városi klub – tagjait. Őket szoktuk bevonni a programjainkba, kirándulásainkba, de érdi klubbal is tartjuk a kapcsolatot, szoktak hívni minket színházba. Aktívan részt veszünk a Summerfesten, nem csak a szeretetasztalnál, hanem közönségként is. Megyünk a Régészeti Parkba az április 22-i főzőversenyre, szurkoltunk a sérültek sportversenyén, és egyes tagjaink részt vesznek a városi Ki mit tud?-on. Részt veszünk minden városi rendezvényen.

MG – A felépítésünkből következik, hogy nagyon sok cserkészkapcsolattal rendelkezünk. Kerületi szinten 8-10 településsel vagyunk kapcsolatban. Több helyi civil szervezettel is szervezünk közös programokat, például a KÉSZ-szel, látogatjuk egymás rendezvényeit. A BKK-val folyamatos az együttműködés, kivesszük a részünket a városi gyerek napon. Akinek tudunk, segítünk, hiszen ezt tanuljuk a cserkészetnél: össze kell fogni, különben nem boldogulunk. A tagságunk vallásos beállítottságú, ökumenikus összetételű, ezáltal aktív a kapcsolatunk a helyi re­for­mátus és katolikus közösséggel, és előttünk áll még, hogy a szerbekkel is ki­alakuljon. Minthogy a magyarság­tudat, a hazafiság kiemelt nevelési kör a cser­készeknél, rendszerint részt veszünk a nemzeti ünnepeken, és zászlóőrséget vállalunk.

IZ – A magyar nemzeti ünnepeken is képviseljük magunkat közös delegációban az egyházzal. A Magyarországon működő szerb közösségekkel olyan szinten tartjuk a kapcsolatot, hogy például ne szervezzünk rá egymás programjaira. Nagyon erős és személyes a kapocs az egyházzal, legalábbis itt, Battán. Klasszikus partneri viszonyunk nincs szerbiai várossal. A városvezetés néhány éve felkérte a helyi nemzetiségeket, keressenek kapcsolatot az anyaországgal. Direkt olyan helyet kerestünk, ahova nem kötnek bennünket rokoni szálak. Nekünk a Summerfest segített az elindulásban. 2011-ben volt itt először egy tánccsoport a macedon-szerb határ mellől, akikkel úgy összemelegedtünk, hogy amikor beleszólhattunk, őket kértük 2013-ban is. Eljöttek a búcsúnkra már kétszer, néhányan közülük részt vettek különböző városi programokon is, hivatalosan is fogadták őket a város vezetői is.

– Hogyan alakul a létszám? Van utánpótlás ezekben a közösségekben?

SI – Én nem tudok róla, hogy mostanában bárki nyugdíjba menne. A tagok hívják a környezetükből, ha valakiről tudják, de ha nagy a család, nem akarnak belépni, mert nagymamaként-nagypapaként akarnak elsősorban helyt állni. Mi örülnénk, ha amellett is eljönnének a friss nyugdíjasok, de még nem érett meg bennünk az igény, hogy valahova tartozzanak. A munkahelyek már nem kötődnek úgy a volt dolgozóikhoz, mint régen. Most már elengedik, és megszűnik a kapcsolat. Nálunk lehetőség van közösséghez tartozni, mi várjuk őket. Sok házaspár kimondottan a társasági élet miatt jön, hozzák ezt a hangulatot. Akik egyedül élnek, inkább csak csendben ülnek, kicsit beszélgetnek. Fontos a közösségteremtés, hogy mindenki jól érezze magát, szeretnénk mélyíteni az egymásra figyelést.

MG – Mi országos szinten a tanévkezdés első két hónapjában toborzunk, de ettől függetlenül folyamatosan jönnek a gyerekek, nagyon komoly a növekedési potenciálunk. Jelenleg tizenöt vezetőnk van, de nem elég, állandó feladat a vezető-utánpótlás. Öt gyerekünk ment őrsvezetőképzőbe. Jellemzően kisiskolások jönnek, néhány idősebb, egészen egyetemig, de volt, hogy anyuka, majd apuka csatlakozott a gyerekei után. Volt olyan édesapa, aki elvégezte a cserkésziskolát, mert szerette volna tudni, amit a gyerekei.

IZ – Nálunk megvannak az én kortársaim, a negyvenesek és a kamaszok, de hiányzik a 15-30 közötti korosztály. Volt egy ilyen generációs űr, kevesebben születtek. Az utóbbi években sok gyerek született, általában vegyes házasságokból, ahol mindkét hagyományt tartják. Ezek a gyerekek részt vesznek a programokon, az ünnepeken szavalnak. Az nagyon nagy dolog, hogy van egy Pestre járó 9 fős iskolabusz, ami a szerb óvodába és iskolába viszi a gyerekeket. Emellett kimondottan nagy szó, hogy az 1-es iskolába ilyen sokan járnak a szerb órákra, nagyrészt olyanok, akik nem kötődnek a szerbséghez, mégis érdeklődnek a nyelvünk, a kultúránk iránt. Egy éve a templomi kórus és a sportcsapat tagjaiból megalakult a helyi szerb kulturális és sportegyesület, amiben én csak tag vagyok, az a nemzetiségi önkormányzattól független. Hasonlóan szerveződik, mint a cserkészek vagy a nyugdíjasok, regisztrált tagsággal rendelkezik. Aki szimpátiát érez, csatlakozhat. 20 fővel indult, mára 50-60 tagot számlál.

A történet itt akár végteleníthető lenne. A puszta tények mögött felsejlenek a színes, érdekes baráti közösségek. Szerencsésnek mondhatja magát az a település, ahol minden kereső ember talál magának kíváncsiságának, érdeklődésének, hobbijának megfelelő civil szervezetet.

(Köszönjük a hangulatos helyszínt a Magyar Mesterek Műhelyének!)