OMNYE – ami összeköt

– Nagy-Rakita Melinda –

2016. október 18-án az OMNYE – Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete – Klubnapot tartott az óvárosi Közösségi Házban. Ennek apropóján beszélgettünk Nádasy Istvánnal, a Dunai Finomító korábbi igazgatójával, az Egyesület elnökével.

– Az OMNYE nem ismeretlen Százhalombattán, hiszen erősen kötődik a Finomítóhoz, ahogy szinte mindenki a városban. Belső élete azonban talán kevésbé ismert. Mikor alakult az Egyesület és milyen célból?

– Az OMNYE 2009 októberében, kb. 60 fővel jött létre. Kizárólag a Dunai Finomító műszaki területeiről nyugdíjba vonult munkavállalókat fogja össze. A létszám gyorsan nőtt, mára már 110-en vagyunk. A cél egyértelműen az volt, hogy a korábbi jó munkahelyi közösség tagjai ne szakadjanak el egymástól, és megmaradjon a kapcsolat a Finomítóval is.

– A létszám és az elmúlt hét év is bizonyítja, sikeres volt a szervezés. A Finomítóval is ilyen sikeres az együttműködés?

– Igen. Élő, napi kapcsolatban vagyunk. Ennek egyik fontos momentuma, hogy minden évben egyszer a DF igazgató meghívásának eleget téve egy teljes napot tölthetünk el a vállalatnál. Ezen a Műszaki Napon prezentációkat, bemutatókat láthatunk, hallgathatunk a Színházteremben, üzemlátogatáson vehetünk részt. Megismerhetjük a változásokat, új fejlesztéseket. Értesülünk a cég célkitűzéseiről, készülő beruházásairól, sikereiről. A nap végén a Finomítás ebéden látja vendégül az Egyesület tagjait. Eközben a fiatal műszaki szakemberekkel kötetlen beszélgetésekre is lehetőségünk nyílik. A korábbi, októberi időpontot közös megegyezéssel áprilisra cseréltük és így – kihasználva a helyszín kiváló lehetőségeit – a közös program végén ott tartjuk meg a Közgyűlésünket.

– Hogyan hat a közelgő vezetőváltás az OMNYE és a Finomító kapcsolatára?

– Néhány nappal ezelőtt alkalmam volt találkozni Galambos László jelenlegi Finomítás (MOL) igazgatóval és a helyébe lépő Jukka Nuutinen-nel. A találkozón az új igazgató megerősítette, hogy az OMNYE és a DF kapcsolata a továbbiakban sem fog változni. A hagyomány folytatódik.

– Milyen gyakran tartanak Klubnapot és miért pont az Óvárosban?

– A nyári szünetet leszámítva, rendszeresen, havi egy alkalommal rendezünk Klubnapot. Az első helyszín a Dunafüredi Közösség Ház volt, amit a létszám gyors növekedése miatt hamar kinőttünk. Látva „szorult” helyzetünket, Szigetvári József felajánlotta, tegyük át a programot ide, amit köszönettel elfogadtunk. Már hatodik éve vagyunk itt. Szeretünk itt lenni, jól érezzük magunkat az Óvárosban.

– Hogyan zajlanak a találkozók? Mi volt a havi program?

– Többnyire, ahogy most is, különböző előadásokat hallgatunk meg a legváltozatosabb témakörökből. Most pl. – egyebek között – klubtársunk, Galánfi Csaba mutatta be a magyar nyelv szépségeit érdekes, izgalmas irodalmi példákon keresztül. Gyakran nézünk videókat, meghallgatunk úti beszámolókat, stb.

– Mindig a klubtagok az előadók?

– Természetesen nem. Gyakran vannak meghívott előadóink. Többnyire olyanok, akik korábban finomítósok voltak, vagy finomítós szülők leszármazottai, akik bizonyos területeken ismertté váltak, nevet szereztek maguknak. Így volt már nálunk Kürti Sándor, a KÜRT Kft. egyik alapítója, Majthényi Zsombor vitorlás versenyző, és dr. Dezső Tamás docens, közel-keletet kutató történész-régész.

– A Klubnapokon kívül is vannak közös programok?

– Rendszeresen szervezünk közös színház-, múzeum- és tárlatlátogatásokat, belföldi kirándulásokat és egy-két évente külföldi utazásokat is.

– Ennyi program és rendezvény láttán óhatatlanul is adódik a kérdés: Miből gazdálkodik az OMNYE?

– Elsősorban a viszonylag magas havi tagdíjakból és a város normatív támogatásából. Kapunk még alkalmanként kisebb összegeket a Vegyész Szakszervezettől, illetve a MOL-tól is. A kirándulásokhoz és az utazásokhoz pedig a résztvevőktől is kérünk – a tagdíjon felül – hozzájárulást.

– Hol jártak legutóbb és mi a következő úticél?

– Az OMNYE nemrégiben Dél-Ausztriába utazott. Az utazások felelőse (minden feladatnak van felelőse) – már ismertette a javaslatait. Ennek alapján folyik a szavazás. Azt a célt fogadjuk el, amelyre a legtöbben szavaznak.

– Van még valami, amit fontosnak tart megemlíteni a teljes képhez?

– Igen. Abból a szempontból is szerencsések vagyunk, hogy több kreatív, művészvénával megáldott klubtársunk is van. Az ő munkáikat kiállításokon is bemutatjuk. A látogatók találkozhattak már Tarnócziné Irénke, vagy Hangyássyné Zsuzsa festményeivel. Ez év elején került sor Börzseiné Győry Éva népművész tagtársunk munkáinak bemutatására. Ő rendszeresen szakkört is vezet a klubtagoknak.
Remélem, összeállításunkból is kitűnik, milyen színes, izgalmas az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesületének élete.