Würth Pál: Barangolásaim

Aki évtizedek óta növényekkel foglalkozik és érdekli is, abban egy idő után felvetődik annak az igénye, vágyik arra, hogy nem csak a már ismert és gondozott, de olyan, az ismeretségén túli növényeket is szeretne megismerni, mint ahogy már bennem is régről megfogalmazódott ennek gondolata.
Csak a finanszírozással és az idő hiányával adódtak problémák, így a megvalósítást sorra el kellett halasztanom. A környékbeli élőhelyek gondozása és egyéb állandó hétköznapi lekötöttségem, a hétvégekre zsugorodott szabadidőm miatt, a távolságok leküzdésében, az utazások megtervezésében, összehangolásában mindig problémák merülnek fel, leginkább a menetrendek okoznak nagy problémát.

A közelebbi élőhelyeket folyamatosan látogatom, az ott élő növényeket figyelemmel tudom kísérni, ugyanezt a távoli helyekkel már nem tudom megtenni, az időjárás változás, a gyomosodás, a cserjésedés, vagy fakitermelés és a területeken történő egyéb emberi változtatások óriási károkat okoznak az ott élő növénytársulásokban, ezért talán jobb, ha újabb élőhelyek pusztulásának nem vagyok a szemtanúja.
Az elmúlt években elkezdtem sorra venni azokat a tájegységeket és a kizárólag ott élő növényeket idő és virágzási sorrendbe szedni, amihez sok információt kell begyűjtenem, mert a hiába bújom, egyeztetem az utazáshoz nélkülözhetetlen menetrendeket, ha a kiszemelt, megismerni kívánt növény megközelítőleges élőhelyéről nem áll rendelkezésemre a minimális információ sem.

De hiába van minden információ, ha olyan közlekedési probléma adódik, amikor a több száz kilométeres utazás, ha egy 20 kilométeres útszakaszt a menetrendek összehangolatlansága miatt nem lehet áthidalni, csak több órás várakozás, esetleges kerülőkkel rengeteg időt veszít az ember. Nem marad a valódi cél, a növény és annak élőhelyének megtalálására, a fotózásra és az élőhely legalább minimális megismerésére időm, ezért maradtam le a kakasmandikók virágzásáról, a somogyi dombvidéken.

Első távolabbi élőhelyén olyan, elsőnként nyíló fajt választottam, amit ez idáig kizárólag egy botanikus kertben, egy földbe süllyesztett cserépben láthattam, ő a védett egyhajú virág, szerencsémre a második utazásom alkalmából már annak hófehér, azaz színhiányosnak nevezett, ritkán előforduló példányait is láthattam.

Miután nagyon kedvelem a közelünkben még előforduló leány és a fekete kökörcsineket, annak különleges piros változatát is, ezért szerettem volna megismerni a magyar kökörcsinnek nevezett fajtársukat, mely kizárólag a Nyírségben található, de ehhez már nagyobb távolságot kellett áthidalnom, megszerveznem, hogy megközelítőleg olyan időpontra időzítsem az utazásom időpontját, amikor a növény már elérte a kellő fejlettségi szintjét és virágzásnak indult.

Az utazás megszervezése, időzítése, a pontos élőhely meghatározás sikeressége ellenére, ha a virágzásról rendelkezésre nem álló információk hiányában kútba eshet, ebben segíthet egy, az élőhely adottságaival tisztában levő, rálátással bíró, szintén növény szerető, közelben élő ember.

Egyáltalán nem vagyok szerencsés ember, de szerencsémre sikerült néhány országot járt emberrel megismerkednem, akik önzetlenül segítenek abban, hogy az több száz kilométeres utazásaim eredményesen záruljanak. Az elmúlt hetek hétvégéin sikerült olyan növényeket is élőben látnom, melyek megismerését későbbre terveztem, nem is gondoltam, hogy egy-egy utam során több különlegességet is sikerül szemügyre vennem, miután az időjárás teljesen felborította az ország különböző  tájegységeinek növényvilágát, van ahol felborult az idáig tapasztalható sorrend, és van ahol, különösen az ország védettebb déli részein, ahol egyszerre nyílnak a növénykülönlegességek.

Szerencsére segítséget is találtam az élőhelyek pontos megtalálásában és meglepetésemre abban is, hogy egy napon több és nagyobb távolságot megtéve egy teljesen más karakterű élőhely és ­annak növénytársulását csodálhattam meg.

Eredetileg Dunakanyarban már felkeresett sárga színű bodzaszagú kosborok piros színváltozatú fajtársát szerettem volna látni, ezért a Mecsekbe szerveztem az utazásom, ahol a hírek szerint már javában virágoznak a nálunk még alig látható fajok is, köszönhetően az ottani különleges klímának.
Az élőhely megtalálásában nagy segítségemre lévő, csak levelezés útján megismert fiatalember folyamatos információkkal látott el, amíg a vonatom oda utaztam, a gyaloglás után megtaláltam az élőhelyet, közben váratlan találkozással személyesen megismerhettem egy szintén növénykedvelő fotóst, akivel már jó ideje terveztük az „egyszer majd személyesen is találkozhatnánk”-at, aki a fotós társával már két napja azon a területen voltak.

A növények fotózása és terület bejárása közben megérkezett egy, már személyesen is ismert világjáró fotós ismerősöm, akinek korábban már megmutattam a környékünkön gondozott és féltett, a mások elől rejtett környékbeli növénykülönlegességeimet. Váratlan bejelentést tett, azonnal döntenem kellet, önzetlenül elvisz több másik élőhelyre, ahova gyalogosan nem juthattam volna el, és bár kicsit szégyenkeztem, mert nem szeretem a szívességet, amit nem tudok viszonozni, de végül jól döntöttem.
Így egy napon sikerült látnom a piros bodzaszagúakat, a bánáti bazsarózsát és néhány más, de már ismert növényt, de ráadásként a bokrok alján véletlenül rátaláltam két szál bimbós majomkosborra, a meglepetés, ami ért, arra ösztönzött, hogy időt kellene szakítanom a megismerésükre, amikor már teljes pompájukban kibontották a szirmaikat.

A nap élményei ezzel nem értek véget, a Mecsek szerpentinjein átautózva egy Kaposvár melletti kis település, gondozott, de nyíratlan gyepű völgyoldalon lévő temetőjében csodálhattam meg az agárkosbor bíbor, fehér és rózsaszín példányait, közöttük a szőrös virágú pókbangók apró szálait és a hasonlóan apró termetű, szintén, mint az előbb említettek, a hazai szabadföldi orchideák családjába tartozó tarka kosborokat.

Nagyon jó volt látni, hogy mennyire figyelnek az oda járó hozzátartozók, nem tapossák le a növényeket, a pompázó orchidea társulás egyre szaporodó példányai jól megférnek a több száz évvel ezelőtt elhunytak szintén háborítatlan sírjai között.  Az elmúlt hétvégén ismét, az időközben behavazott Mecsek alatt értem a pécsi pályaudvarra, onnan autózva jutottunk el a majom és a vitézkosborok élőhelyére, ahol a borult idő és az erős szél miatt elég nehezen tudtunk fényképezni.

Attól függetlenül nagyon örültem, hogy láthattam, remélve, hogy nem utoljára az élőhely különleges és gazdag majomkosbor és vitézkosbor állományát, egy kis további gyaloglás után tarka kosborok, pókbangók és a már itt virágzó szarvas bangókat láthattam.

Általában egyedül járom az élőhelyeket, az utóbbi kivételes esetekben voltak társaim, akikkel nem csak virtuálisan, de most már személyesen megismerkedve nagyon jól éreztem magam, önzetlen segítségükkel, e különleges növények fotóival gazdagíthattam a fotótáram és a növényekről szerzett eddigi ismereteimet, remélve, hogy nem utoljára! n