A régi bálok emlékei

– Jankovits Márta –

A napokban láttam a legnagyobb közösségi oldalon meghirdetve, hogy a faluban „Batyus bál” lesz. Eszembe jutottak a régi bálok a mi időnkből és a még régebbiek, amelyről csak szüleink meséltek.

Ma már könnyebb tudatni az emberekkel, hogy milyen esemény készül. Mint már fiatal is, közösségi embernek számítottam, több bált is rendeztünk az „egyletben” a mai Zenálkó Etel Közösségi Házban. Arra már pontosan nem emlékszem, hogy milyen módon hirdettük meg, vagy meghirdettük-e egyáltalán, de minden alkalommal tele volt a terem. Amit közölni akartunk talán kiírtuk legtöbbször egy rajzpapírra és kitettük az egylet vagy a templom ajtajára.

A húszas harmincas években igen élénk közösségi élet folyt a faluban. Ehhez tartozott a bálok rendezése, amit az akkori egylet vezetői szerveztek. A sorozat a farsangi bállal kezdődött, folytatódott a locsoló, a búcsú, a szüreti és a szilveszteri bállal. Még régebben még az aratás végén is rendeztek bált. Régi fényképeken láthatóak a szüreti bálon mindenféle jelmezbe öltözött lányok, legények. A lányok szerettek cigány lánynak öltözni, tarka ruhákban, felékesítve ékszerekkel, amit a nyakukba, karjukra tettek. Lovaskocsikon járták a falut, aztán jött a szüreti bál. Feldíszítették a nagytermet a közösségi házban, az „egyletben”, ahogyan akkor nevezték. Hálót feszítettek a plafonra és szőlőfürtöket, indákat kötöztek a hálóra. Kineveztek egy csőszt, aki figyelte, hogy ki lopja a szőlőt, akit elkapott fizetnie kellett. Ez a húszas évektől majdnem a hatvanas évekig tartott.

Megkérdeztem egy nyolcvan éven felüli ismerősömet, hogyan emlékszik ezekre a bálokra. A háború előtti évekre nem de az ötvenes évek történéseire nagyon jól. Már lánykorában is mint a többi fiatal, várták az alkalmakat, amikor a sok munka után szórakozhattak. Egy ilyen kis faluban kevés lehetőség volt ilyesmire, akkor még nem lévén televízió, telefon, internet, a fiatalok maguk szervezték meg a szórakozásukat. Hogyan értesültek, mikor lesz bál, vagy egyéb közösségi program? Össze jártak, beszélgettek személyesen egymással. Hétköznapi közösségi tér volt az iskola, a bolt, a posta, a fodrász és az utca. Vasárnap délelőtt a templom, délután a mozi és a focimeccsek a pályán a Kossuth Lajos utcában.

Ezeken a helyeken folyt az információ csere. Mire eljött a bál ideje már mindenki tudta az időpontot.
A lányon 16 évesen mehettek a bálba, akkor még a mama kíséretében. A nagyteremben a fal melletti székeken ültek a „gardedámok” és figyelték, nehogy valami illetlenség történjen, ami rontaná egy lány hírét. Később már egyedül is elengedték a lányokat, bízva, hogy már magukra is tudnak vigyázni. , Akkor még nem az ivászatról szólt a bál, hanem a táncról. Az alkohol nem vette el a legények eszét. Senki meg sem próbált illetlenül viselkedni, vagy ha elvétve igen, annak következményei lettek. Az egylettel szemben laktak a Majorék, ahol a kútnál a Mári néni kitett egy bögrét, aki szomjas volt oda ment inni, vizet.

Battán nem volt tánciskola, de Tökölön igen. Volt legény, aki oda járt, hogy ne valljon szégyent a lány előtt, aki tetszett neki. Ott megtanulták a tánc illemtanát is. Hogyan kell egy lányt felkérni, vagy ami ritkábban fordult elő lekérni. Ez csak akkor volt, ha a lány egyedül ment a bálba, de ha a párjával nem illett lekérni. Volt egy népszokás, ami megszégyenítően hatott a kiszemelt lányra, a kitáncoltatás. Ez a táncillem megsértésének következménye volt. Indoka, hogy a lány valakit visszautasított, de mással táncolt. Ilyenkor a legények összefogtak, lepénzelték a zenekart valamilyen induló dallama mellett a kijárathoz kísérték. Durvább esetben seprőt nyomtak a lány kezébe és kilökték az ajtón.

A lányok egy időben ugyancsak az ötvenes években, különös módon tanultak táncolni. A falu végi keresztnél volt egy nagyobb szabad hely, ahol a Mikulecz Ilonka – ő már idősebb volt – tanította a kisebb lányokat a keringőre. Énekelték, amit tudtak pl. A túl az óperencián című dalt és arra táncoltak.
A tánchoz kellett zenekar is. Battán, külön nevet nem adtak a zenekarnak, mindenki csak „tambura „ zenekarnak nevezte, ők szolgáltatták a zenét. Pár nevet még ma is ismerünk, fotó is van róluk. Idősebb és ifjabb Kővári László, Kővári Szilárd, Udvardi Károly, Csupics Sztankó, Dubecz Ferenc.

Amíg volt a faluban iskola a gyerekeknek is rendeztek bálokat, főleg farsangkor. Vasárnap délután időnként az osztályteremben jöttek össze a nyolcadikosok. Pável Nándor tanár úr pár tehetségesebb fiút megtanított hangszer használatra. Egy esetben összespóroltak annyi pénzt, hogy egyik fiúnak vettek tangóharmonikát. Ezek táncos délutánok voltak, de jó alap, hogy a későbbi bálokon már magabiztosan mozogjanak és nem csak az egyik sarokból messziről figyeljék a lányokat. Ilyen is előfordult, amit már az én koromban magam is láttam.

Nemcsak az ünnepeken, de más alkalmakkor is rendeztek bált a faluban Ilyen volt a „nős bál”. Vagy, amikor a folyamőrök gyakorlatoztak a Dunán, ők is rendeztek bált. Egy- egy ilyen alkalom jó volt az ismerkedésre. Sok házasság köttetett ezekből. A legények szívesen jártak át az érdi és az ercsi bálokra és ide is jöttek ottaniak és ebből nem egy házasság így jött létre.

A nagyüzemek építésének idején megszaporodtak az ilyen rendezvények, de ez felborította a régi falusi bálok rendszerét. Az utcai teremben már kocsmárosok telepedtek ki és mérték az alkoholt, ami nagyban befolyásolta a verekedések számát. Ezekre a bálokra már nem szívesen engedték el a szülők a lányokat, vagy csak kísérettel.

Érdekes dolog volt, hogy a magyar bálokra szívesen eljártak a szerb nemzetiségű battaiak, legények és lányok is. Nekik is volt saját báljuk, az egyik szeptemberben a búcsúbál. Sokan nézték az ablakon keresztül, ahogy a kólót táncolták, amit már egész kicsi korukban megtanultak. Nálunk nem emlékszem, hogy valaki is táncolt volna népi táncot bálokban.

A faluban nem igazán volt jellemző népviselet sem. . A képeken a lányok és a legények is fekete – fehér ünnepi ruhában láthatók. A lányok fehér blúzban, fekete pruszlikban, fehér szoknyában és harisnyában fekete cipőben láthatók. A legények ugyanilyen színekben csak mellényben és nadrágban, csizmával.
A hetvenes évektől már mi is rendeztünk bálokat, átéltünk némely összetűzést, de szerencsére vér nem folyt, legfeljebb az orruk vére. Egyszer láttuk, hogy balhé készül, a karszalagos rendező fiúk kirakták őket az udvarra és becsuktuk az ajtót. Amikor elfáradtak a verekedésbe, megszomjaztak, ittak egyet és táncoltak tovább. Kiadták a mérgüket de szerencsére a kés nem került elő.

Nem is hallottam róla, hogy a régebbi bálokon komolyabban megsérült volna ilyen esetekben valaki.
A zenét több alkalommal az idősebbik Kun Peti szolgáltatta egy szál hangszerrel, de mindig fergeteges hangulatot tudott teremteni. Mára már új szokások alakultak ki, az un. batyus bálok. Otthonról visznek italt, süteményt. Főleg baráti társaságok vettek, vesznek részt ezeken. A zenekart a művelődési ház szerződtette. Azóta a rendezők kitették a batyus bál képeit a közösségi oldalra, amelyeken láthatóan igen jó érezték magukat.

Remélhetően egyre több lesz a civilek által rendezett közösségi rendezvény, és új életre kel a ház, amelyet elődeink erre a célra építettek.