Közösségkeresőben

Kerekasztal-beszélgetés Imre Jánossal és Takács Péterrel

– Nádas Gyula –

Közösséget építenek. Az óvárosi Zenálkó Etel Közösségi Ház működtetését, fenntartását Százhalombatta önkormányzata a Korshak Kft kezébe adta. A házba azóta elkezdett visszatérni az élet és ha minden a tervek szerint alakul, akkor akár egymást érhetik a közösségek programjai. Imre János, a cég igazgatója és Takács Péter, a BKK jogelődjének vezetője arról számoltak be, hogy a cél egy olyan közösségi tér létrehozása, mely újra felpezsdíti az óvárosi életet. Első nagy feladat a Szent László Közösségi Napok lebonyolítása lesz.

Imre János: A százhalombattai önkormányzat képviselő-testülete azért döntött úgy, hogy a Korshak Kft-nek adja a működtetés jogát, hogy egy nyitott házként működhessen a jövőben a közösségi ház. Április elsejétől vettük át az irányítást és már aznap megnyitottuk a közösségi házat a civil szervezeteknek, nyugdíjas kluboknak. Valamint állandó programokat szerveztünk. Ezek között van baba-mama klub, az idősebb korosztály számára tornalehetőséget és jógát, illetve fitnesz felkészítő programokat biztosítunk. A nyugdíjas klubok korábban is használták a házat, de amikor átvettük a működtetést, lakossági fórumokat szerveztünk, hogy a helyiek elmondhassák, milyen programokat szeretnének.

– A lakossági fórumokon kívül volt, vagy lesz valamilyen felmérés, hogy az óvárosiaknak milyen programokra volna igényük?

Takács Péter: Szerintem nincs szükség egy nagyobb felmérésre egy olyan közösségben, ahol mindenki mindenkit ismer. A fórumon viszont részt vettek az egyházak, a civil szervezetek, az egyesületek és klubok is. A véleményüket meghallgattuk és nem akarjuk nekik megmondani, hogy milyen programok legyenek, de az igényekre kíváncsiak vagyunk. A felmérésekben nem hiszek, ez az én hibám. Szerintem ez a szakma, a közösségfejlesztés arról szól, hogy el kell jutni egyik embertől a másikig. Azzal szerintem semmire nem jutnánk, ha egy kérdőívet adnánk az embereknek, hogy töltsék ki, milyen fellépőt szeretnének látni. De ha egy beszélgetés során kiderül, hogy egy családban a gyermek például milyen szakkörre jár, akkor sokkal egyszerűbb dolgom van. A Szent László Napokra olyan fellépő csoportokat kerestünk, amelyben óvárosi gyerekek vannak. Ha ugyanis száz gyerek van egy színpadon, akkor legalább háromszáz szülő és kétszáz nagyszülő lesz a nézőtéren.

– A Szent László Napok június végén lesz, a közösségi házat pedig április elején vette át a cég. Ez elég rövid idő egy ilyen nagyszabású program megszervezéséhez. Hogyan oldották meg?

I.J.: – Az idő valóban nem hosszú, de teljes gőzzel álltunk neki a szervezésnek és sikerült is színvonalas művészeket felkérni. A program egyébként összeállt már, amit be is mutattunk az óvárosiaknak. Csak néhány ízelítőt hadd mondjak! Molnár Orsi műsorával a gyerekeknek kedveskedünk, de fellép Szulák Andrea és az Edda is. Emellett számos egyéb program közül lehet majd választani.
– Az anyagi fedezet az önkormányzat részéről rendelkezésre áll?

I.J.: – Igen, az anyagi fedezetet az önkormányzat átcsoportosította a Korshak Kft. költségvetésébe. Erről minden évben dönt a képviselő-testület. Azt tudom mondani, hogy ez az összeg egy nagyon takarékos és megfontolt gazdálkodás mellett erre az évre elegendő. Ha ezt biztosítják a következő években is, akkor ugyanilyen elvek mentén, takarékos gazdálkodással továbbra is működtethető mindkét ház.

– A BKK kapcsolati rendszerét is sikerült megörökölni, vagy már korábban kiépültek a kapcsolatok?

T.P.: – Én úgy érzem, hogy nagyon jó a kapcsolatunk a Barátság Kulturális Központtal, hiszen a dolgozók egy része nekem közvetlen kollégám volt. Ráadásul azt tapasztalom, a BKK vezetői, Szigetvári József igazgató és Szandra (Mahál-Kicikudisz Alexandra, általános igazgatóhelyettes) is támogatja a törekvéseinket. Mindemellett próbáljuk egybegyúrni a saját tapasztalatainkat és az óvárosi igényeket és hát ez nem egy olyan könnyű dolog.

Az óvárosi közösségi háznak biztos, hogy közösségépítő szerepe lesz, de én azt mondom, hogy legyünk türelmesek. Április elseje óta beköltözött a házba a baba-mama klub, indul egy festő tanfolyam, megszerveztem a gyűjtők első találkozóját és már a második ilyen esemény előkészítése zajlik. Ezeket meg lehett szervezni egy ilyen rövid idő alatt is, de további párbeszédre van szükség. Az iskolásokkal például semmilyen tevékenységünk nincs, de én ezt nem is erőltetem és a szülőktől sem kaptunk ilyen megkeresést, hiszen a gyerekek az iskola után edzeni, vagy magánórákra, szakkörre járnak. Ugyanakkor a ház kiválóan alkalmas arra, hogy a nyári szünetben táborokat szervezzünk. Ezeket folyamatosan hirdetjük és egyre többen érdeklődnek, jelentkeznek.

– Milyen táborokra lehet számítani?

T.P.: – A többi között lesz nyelvi- és tánc tábor, kézműves tábor, de sokféle lehetőség közül lehet választani. Emellett pedig garantáljuk a táborszervezők szakmai hozzáértését.

– Ha egy civil közösség szeretne programot szervezni, kihez fordulhat és milyen feltételekkel használhatja a házat?

I.J.: – Az igényeket a közösségi házban kell bejelenteni és ha van szabad hely a kért időpontban, akkor biztosítjuk számukra a helyszínt. Ha egy szervezet, például egy nyugdíjas klub akar valamilyen eseményt szervezni a házban és a vendégektől nem szednek belépőt, akkor ingyen megkaphatják a helyet. Ha a rendezvény belépős, akkor legalább egy önköltségi árat elkérünk, hiszen az már egy üzleti vállalkozásnak is felfogható.

A közösségi házat családi rendezvényekre is igénybe lehet venni térítési díj ellenében. Ennek mértéke ugyanakkor attól függ, hogy milyen szolgáltatásokat szeretnének igénybe venni. Ha maguknak rendezik be és a végén ki is takarítanak, akkor olcsóbb lesz. A térítési díjakról a honlapunkon (kozossegihazak.battanet.hu) hamarosan részletes tájékoztatást lehet majd találni.

– A Szent László Napok egy nagyszabású program és az első, melyet már a Korshak Kft. szervez az Óvárosban. A jövőben várható, hogy ezen kívül is lesznek hasonló volumenű rendezvények?

T.P.: – Egyelőre ez az idei kiemelt program, de szeretnénk ismét visszahozni azt a fajta hagyományt, hogy ami a faluhoz kötődik és van rá igény, azt tisztességesen megszervezzük. Volt valamikor ennek a falunak egy rendje a szerb ünnepekkel kapcsolatban. Voltak a borhoz, a szőlőműveléshez kapcsolódó rendezvények és volt báli időszak is. Ezeket mindenképpen megszervezzük a jövőben. Ezeken túl pedig biztosan lesznek újabb igények, amelyeket megpróbálunk kielégíteni. Ugyanakkor túl sok programot sem szabad szervezni, hiszen akkor egy idő után érdektelenségbe fulladhat. Azt én most felelősen nem merném megmondani, hogy hány nagy rendezvény lesz, de az biztos, hogy kéthetente lesznek családi napok. Ebben az időszakban ugyanis a szülők végre el tudják hozni a három, a kilenc és a tizennégy éves gyereket is.

– Ha a közösségből érkezik egy igény egy nagyobb programra, akkor tudnak segíteni a szervezésben, akár a kapcsolatrendszerrel, akár anyagilag?

I.J.: – Igyekszünk segíteni, de a Korshak Kft. költségvetése egy évre adott és van egy programtervünk. Ha egy külső igény egy szűkebb lakossági réteget érint, akkor segítünk, de a szervezés anyagi részébe nem tudunk beleadni. Ha viszont egy szélesebb réteget érintene a kezdeményezés, akkor azt megpróbáljuk beépíteni a saját programtervünkbe és akkor a finanszírozásban is részt vállalunk.

T.P.: – Van egy nagyon jó vasútmodellező szakkör, amelyik helyet keres magának. Ez egy 11 fős egyesület és száz négyzetméteres alapterületű helyre van szükségük. Ha azt mondjuk, hogy az óvárosi közösségi házban erre feláldozzuk a színháztermet, akkor azonnal megváltozik a ház jellege. Egy afféle múzeum lett volna, de minden más programmal ütközött volna. Az, hogy az igényeknek meg tudunk-e felelni, azon múlik, hogy tudjuk-e integrálni a szakmai programunkba.

– Arra figyelnek majd, hogy az óvárosi közösségi ház programjai és a BKK rendezvényei ne legyenek átfedésben? Tervezik, hogy alkalmanként egyeztetnek?

T.P.: – Az nem baj, ha ütköznek a programok. Én nem hiszek abban, hogy egy számítógépes egyeztetési rendszert kellene erre fenntartani. Mindenki végezze a maga munkáját, figyeljen arra, hogy a másik mit csinál és segítse azt. Ez szerintem elegendő.

I.J.: – Én kiegészíteném Takács urat. A legfontosabb, hogy az óvárosi lakosság számára is jelenjen meg a BKK összes programja. Erre azért van szükség, hogy tudjanak választani, hogy hová, milyen programra szeretnének menni. Úgy ítélem meg, hogy a város érdekeit kell szem előtt tartani, vagyis mindegy, hogy ki a szervező, az információnak el kell jutnia a lakosokhoz. A diplomáciai kölcsönösség okán pedig azt gondolom, hogy ez oda-vissza működhet.

– Lesznek olyan programok, melyek nem kifejezetten az óvárosi közösségnek szólnak? Megpróbálják becsábítani egy-egy rendezvényre a központban lakókat is?

I.J.: – A kiemelt városi rendezvényekkel nem foglalkozunk. Arra kaptunk mandátumot az önkormányzattól, hogy a dunafüredi és az óvárosi közösségi házat a közösség javára működtessük. Ennél nagyobb programok lebonyolítása a lehetőségeinket és a feladatunkat is meghaladja.

– Van, vagy lesz egy csapat, amelyik kifejezetten a programszervezéssel foglalkozik?

I.J.: – Igen, már van is. Gyakorlatilag van egy team, amelybe bevontuk a Korshak vezetését, Takács Péter urat, mint szakmai tanácsadónkat, a két háznak a vezetőjét és a szakkörök szervezésével foglalkozó munkatársat. A feladatokat hetente határozzuk meg, az előző hét tapasztalatait pedig kiértékeljük.

– Idén kétszer kell szavazni. Az Európai Parlamenti választáson már túl vagyunk, az önkormányzati választás pedig októberben lesz. Pártoknak, politikusoknak rendelkezésre bocsátják a közösségi házakat?

I.J.: – Mi nem egy politikai rendezvényeket szolgáló cég vagyunk. A feladatunk, hogy a lakosság igényeit elégítsük ki. A politikától próbáljuk távol tartani magunkat és kifejezetten a szakmai és közösségépítő szerepet helyezzük előtérbe. Ugyanakkor, ha érkezik egy megkeresés és van szabad kapacitásunk, akkor bérbe tudjuk adni a házakat.

– Egy új program indulásakor fontos a tapasztalatok gyűjtése. Mennyi időnek kell eltelnie, hogy értékelni tudják az elért eredményeket és tudjanak beszélni a hogyan továbbról?

I.J.: – A tapasztalatok kiértékelése hetente megtörténik, de ez nem mentesít az alól, hogy az év végén, vagy egy nagyobb rendezvény, például a Szent László Napok után egy önértékelést, egy áttekintést ne tegyünk. Ezt az év végén mindenképpen megtesszük és ami jó, azt megerősítjük, amiben hibát veszünk észre, azt korrigáljuk. Hozzá kell tenni, hogy a munkánk globális megítélése nem a mi feladatunk. Azt a tulajdonosnak, tehát az önkormányzatnak kell megtennie.

– Április eleje óta nem telt még el sok idő, de az eddigi tapasztalatok, visszajelzések mit mutatnak?

I.J.: – Eddig értékelték, hogy nyitott közösségi házként szeretnénk működtetni a házakat, ami egyébként már megtörtént és az előnyei már érzékelhetőek. Ez eddig egyértelműen pozitív visszajelzés. Továbbá az észrevételem szerint értékelik azt is, hogy a programok szervezésén kívül elkezdtük a házak rendbetételét és annak is pozitív a fogadtatása, hogy mindkét ház esetében megtartottuk a lakossági fórumot, melyen bárki elmondhatja észrevételeit, javaslatait.

Lakossági fórum alapesetben évente kétszer lesz, de ha valami indokolja, akkor soron kívüli fórumokat is szervezünk. De kettőre minimum szükség van, hogy a lakosság és a szervezők között egy élő kapcsolat legyen.

– Vezér Mihály polgármester azt mondta, hogy az idei év a tapasztalatok gyűjtéséről szól és majd számot kell vetni, hogy a jövőben hogyan tovább. Az eddig elmondottak alapján úgy tűnik, hogy a helyzet biztató, hiszen mindkét ház megtelt élettel.

I.J.: – Igen, én biztatónak látom, de, hogy mi lesz a jövő, annak eldöntése nem az én dolgom. Az én fő feladatom megfelelni annak az elvárásnak, hogy nyitott közösségi ház működjön Dunafüreden és Óvárosban is. Ha meg tudjuk valósítani és a helyi közösségek is elégedettek lesznek, akkor úgy gondolom, hogy emelt fővel állhatunk a jövőt megítélő döntés elé.