Szép tárgyak dicsérete

– Szegedinácz Anna –

Kedves meghívást kaptam Takács Pétertől e-mailben egy találkozóra, melyet óvárosi gyűjtőknek és érdeklődőknek terveztek. Kíváncsivá tett, vajon mi mindent tudnak felmutatni az óvárosi­ak? Azon is elmerengtem, mi az oka annak, hogy szép tárgyakat, vagy csak egyszerűen olyan tárgyakat gyűjtenek az emberek, amik a hétköznapi élet használati tárgyai – talán mások már régen kidobták volna. Gondoljuk végig, a Teremtő micsoda hatalmas világot teremtett szeretetében, melybe még ezek a számunkra értékes dolgok is belefértek, beleférnek. Ha erre lehetőséget adott az embernek, mekkora benne a szeretet irántunk és nekünk sem kell csöppet sem szégyellni azt a gyűjtőszenvedélyt, amely örömet okoz talán nem csak nekünk, de azoknak is, akik találkoznak vele.

A házamban vendégeim gyakran megcsodálják azokat a hétköznapi faragott háztartási eszközöket, amiket a családból – a legutolsó pillanatban – mentettem meg az enyészet elől: lisztes kanalak, kisebb és nagyobb fából faragott tál, teknő, amelybe öreganyáink a tésztákat kelesztették. A teknőre rakott összecsukható fa-keret, amelyre a terítőt tették, azzal letakarták a kelendő kenyértésztát. Óriás sütőlapát. Ódon lakat a pincénk ajtajáról – és így tovább.

Tehát őszinte érdeklődéssel léptem be az óvárosi Zenálkó Etel Közösségi Ház ajtaján, vajon mit fogok látni ezen a bemutatkozáson. Igencsak rácsodálkoztam a gyűjtőszenvedély különböző megnyilatkozásaira, melyek az asztalokon, falakon jelentek meg. Volt ott minden, „mi szemnek” ingere. Hihetetlen méretű gyufásdoboztól kezdve szépséges szobrokig, festményekig, lakások díszéig.

A kiállítás okáról, céljáról Takács Pétert – a program egyik szervezőjét – kérdeztem meg. Arról, volt-e előzménye a mai bemutatkozásnak?

Takács Péter: – Már a Barátság Művelődési Központban is rendeztünk a műgyűjtőknek évente egy alkalommal kiállítást, de kifejezetten festményekből. Tudtam, nagyon sokan gyűjtenek másféle tárgyakat is – néprajzi anyagot, régiségeket, repró anyagokat. Pozsgai Imrével beszéltük meg, jó lenne egy találkozó, ismerkedés, kiállítás másokkal. Meghívjuk az óvárosiakat a Közösségi Házba. Itt beszélgetünk velük arról, hogyan tovább? 

Kiderült rendkívül komoly anyag van mindenkinél. Most 7-en állítottunk ki: Tóth László tejesüvegeket gyűjt és olyan tárgyakat, melyek a tejfogyasztáshoz kapcsolódtak – reklám, felirat. Hersich Feri XIX.-XX. századi iparművészeti tárgyakat hozott. Danai Pista Márton Béla bácsi festményeket és az utolsó festményét hozta el. Pozsgaiék XIX. – XX. századi iparművészeti alkotásokat. Ami számomra nagy meglepetés volt, Buzay Jóska erdélyi néprajzi gyűjteménye. Jó barátok vagyunk, de erről az oldaláról nem ismertem őt. Trombitás József fafaragásokat, festményeket hozott.

Én szobrokat, néhány számomra különlegesen érdekes tárgyat hoztam el a gyűjteményemből. Ez az első ilyen bemutatkozás. Gondolom, ahogy haladunk előre az időben – az óvárosi Közösségi Házat is egyre jobban megismerik az újonnan ide költözött lakók – megismételhetjük a programot később is.
Először látnunk kellett, hogy néz ki az a tér, ahová kiállítunk. Mit tudunk felrakni asztalokra, a falakra. Ez az első vállalkozás. Az ötlet Dr. Pozsgai Imréé. Mondta, legyen gyűjtő klub, ahol összejövünk találkozni egymással. Rengeteg dolgot gondoltunk erről, vannak terveink, először egymás között kell tisztázni alapvető kérdéseket.

Járok időnként – vasárnaponként – a budaörsi Virágpiacra, ahol nagy régiség kirakodó vásárok vannak. Kecskemétre, Debrecenbe. Ott ez egy megszokott dolog. Mindig találkozom ezeken a helyeken battai gyűjtőkkel is. Rácsodálkozom, hogy ott vannak. Eljöttek, hátha találnak valamilyen szép dolgot, tárgyat. Miközben Battán is vannak.

Debrecenben kifejezetten régiségeket, Kecskeméten vegyesen állítanak ki tárgyakat. Budaörsön – a Virágpiacon – virágokat is lehet vásárolni – minden héten.

Debrecenben havonta egy alkalommal rendezik meg, Kecskeméten nem ismerem a gyakoriságát.
A mostani bemutatkozásunk után meg kell beszélnünk, el kell döntenünk, mit szeretnénk, mit akarunk? Az erre vonatkozó kormányrendelet úgy szól, hogy művészeti, iparművészeti tárgyakat minden megkötöttség nélkül – alkalmilag – eladhatunk másnak. De, ha rendszeresen, üzletszerűen kereskedünk vele, velük, akkor minden olyan törvény érvényes rá, ami a kereskedelemre vonatkozik.

Ha most valaki, valamit meg akar vásárolni és a kiállító el akarja adni, az árban pedig megegyeznek, az eladó minden kötelezettség nélkül eladhatja. Viszont, ha ebből butikot, vagy kis üzletet szeretnénk létrehozni a Közösségi Házban, azonnal be kellene jelenteni az adóhatóságnál és meghatározni a kereskedelmi vállalkozás formáját. Mi ezt nem akarjuk, nem tervezzük. Maximum időnként, alkalmanként bemutatkozunk az érdeklődő közönségnek. Aztán a tulajdonoson és az érdeklődőn múlik, hogy adás-vétel lesz-e belőle.

Nem ez volt az elsődleges, fő cél, hanem a gyűjtőszenvedély eredményét, értékeit bemutatni másoknak.