Egy kis postatörténet

– Jankovits Márta –

Hosszú évek várakozása előzte meg, hogy 2019. január 25-én újra megnyílt a postahivatal Százhalombatta óvárosában. A város vezetői polgármester, alpolgármester, képviselők és számos érdeklődő jelenlétében történt meg a hivatalos átadás. Miért is fontos egy településnek, hogy legyen posta? Nézzünk kicsit vissza az időben, hogyan alakult a története.

Amióta létezik az írás az emberek szükségét érezték, hogy tudjanak a másikról, bár messze laktak rokonok, barátok, ismerősök.
A Római Birodalomban a kiépített utakon a futár hozta-vitte a leveleket. Magyarországon a honfoglalástól a 16. századig királyok, fejedelmek, főurak, a vármegye vezetői leveleztek és alkalmaztak leveleket kézbesítőket. Aki a köznépből tudott írni, olvasni vándorlegényekre, vándorló szerzetesekre, kereskedőkre bízták leveleiket, küldeményeiket, akik úgyis úton voltak. Nyilvános helyen működő, erre használható, mindenki számára elérhető postaépület nem volt. Ahogy elterjedt az írás, olvasás, egyre szükségessé vált ilyen helyek létrehozása.

Mátyás király is felismerte a posta fontosságát és 1464-ben a fontosabb útvonalakon kocsiposta-hálózatot állíttatott fel. Itt lehetett lovakat váltani, gyakran szálláshelyet építettek melléje, ahol aludni, étkezni várták a fáradt utasokat. 1526-ban I. Ferdinánd megbízást adott a Bécs–Pozsony közötti rendszeres postajárat felállítására. A török megszállás idején a posta a török közigazgatás alá tartozott, és mintaszerűen működött.

A Rákóczi-szabadságharc alatt II. Rákóczi Ferenc – ezt sokan nem tudjuk róla – a kurucok ellenőrzése alatt álló országrészen korszerű postahálózatot épített ki. Ezek alapvetően hadi célokat szolgáltak, de magánszemélyek is igénybe vehették.

Később a Habsburg-uralom alatt biro­dalomszerte nyíltak a postahivatalok, postaállomások postamester irányításával. Ezeket Bécsből irányították, és kötelező volt a német nyelv használata. Mária Terézia menetrend szerinti postakocsi-járatokat vezetett be, amelyek már leveleket, csomagokat és személyeket is szállítottak. A kiegyezés után a Magyarországon működő posta kikerült az osztrák irányítás alól, és Magyar Királyi Posta néven működött tovább. 1888-ban a posta elindította az első magyar nyelvű posta- és távírdatiszti képzést.

A huszadik századi két háború alatt tábori postán keresztül értesülhettek az otthoniak, merre harcol apjuk, férjük, testvé­rük, gyermekük. A levél sokszor heteket késett, már régen nem volt igaz, amit akkor írtak, de mégis reményt adott, hogy hozzátartozójuk életben van. A kézbesítők kerékpárral közlekedtek, majd megjelentek az első postaautók. Ebben az időben nem minden postást vártak örömmel, mert ők hozták a hadi behívókat és a hivatalos értesítéseket is.

A huszadik század első felében már szinte a legkisebb faluban is működött postahivatal, mint Százhalombattán is. Mind a posta működése, mind a postások személye a bizalmon alapult. Az emberek rájuk bízták a leveleken keresztül féltett titkaikat, családi és egyéb ügyeiket, értékes csomagokat, ezért a posta nagyon szigorú szabályok mentén működött. Postásnak lenni bizalmi állás volt, aki jól dolgozott, ahogy akkor mondták: „nyugdíjas állása volt”.1920-tól új szolgálatás jelent meg a postahivatalokban: a telefon.

Százhalombattán a főutcán a szerb templommal szemben, pár házzal felfelé nyílt az első postahivatal. Pontos évet nem tudok, de 1919-ben a postamester nyugdíjba vonult és Lendvai Béláné (született Eggenfoffer Valéria) szerződést kötött a postával, mint végzett postatiszt, és megnyitotta élete első postahivatalát. A harmincas évek második felében a család úgy döntött, hogy a Kossuth Lajos utcában építenek házat, akkorát, hogy abban elférjen a posta. 1948-ban államosították, így Valika nyugdíjba vonult és a posta visszaköltözött a Főutcára (ma Szent László utca)

Amire már én is emlékszem, hogy a nap biztos pontja volt, hogy a Postás Miska bácsi (Szabó Mihály) dél körül ér a Kossuth Lajos utcába. Hozta a leveleket, csomagot, a megrendelt újságokat és a lottószelvényt. Kitöltöttük és már vitte tovább. Miska bácsi hozta a nyugdíjakat és az egyéb pénzküldeményeket. Hosszú évtizedekig hóban, sárban, esőben, kánikulában járta a nagy táskájával a falut. Amit máshol feladtak, az biztosan megérkezett a rendeltetési helyére. Máig is rejtély előttem, hogy ugyan szeretett beszélgetni, főleg ha megkínálták disznóöléskor ebéddel, egy pohár borral, mégis mindig időben odaért mindenhova.
Telefonálni a postáról lehetett, ha valakinek fontos és sürgős elintéznivalója akadt. Szóltunk a postamesternek, hogy ezt a számot kérjük, aztán vártunk, vártunk míg kapcsolták a hívottat. Egy fülke állt az egyik sarokban, onnan beszélhettünk csukott ajtó mögött.

Mi gyermekek legalábbis én sűrűn megfordultam a postán, mert ha kis pénzhez jutottam, mentem bélyeget venni. Beleragasztottam egy arra való kis kettéhajtott papír tartóba és év végén kiváltottam. Szép összeg gyűlt össze egy év alatt, abból vehettem értékesebb dolgokat például könyvet, ki mire gyűjtött.

Egy napon, talán a kétezres években rossz hírt kapott a falu: bezárják a postát, amit Kaposvári Boriska vezetett hosszú évekig. Hiába a tiltakozás, levelek, a posta bezárt. Hivatkoztak a sok idős emberre, semmi nem használt. Szinte minden évben a képviselő-testületi üléseken felmerült ez a kérdés, minden megválasztott képviselő programjában benne volt a posta kérdése, míg végül sok éves tárgyalás, levelezés, költség átvállalás után hétfőn 2019. február 25-én ismét megnyílt a POSTA.
Az első csekket Sinka László települési képviselő adta fel.