A magyarok nyilaitól…

Íjászok Százhalombattán

– Jankovits Márta –

„A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket” – így imádkoztak valamikor régen a legenda szerint Európa népei. A magyarok harcias természetéről a híradások még jóval a honfoglalás előttről származnak. Feltűnésükkor a lakosokat rémület fogta el. Szinte a semmiből bukkantak fel, a lovaik kicsik voltak és fürgék, a fegyverzetük könnyű, bőrből készült pajzsot használtak védekezésre, nem nehéz páncélt. Gyakran csellel éltek, színlelve menekültek. Amikor a megtámadott sereg már-már azt gondolhatta, győztek, hirtelen megfordultak és foglyul ejtették vagy meg is ölték őket.

A történetírók legtöbbször a lóról való nyilazással magyarázták a magyarok, és előtte a hunok páratlan harcászati sikereit. Az kétségtelen, hogy a lovas taktika legfőbb eleme ez volt, és a már említett csel. Azonban kellett egy olyan hadvezér is, mint Atilla nagykirály, aki megbízható, félelmet nem ismerő harcos volt.

Az íjászok fegyverzetéhez tartozott a kelevéz (hajítódárda), valamint a kés, amit a csizmaszárban hordtak, továbbá oldalukra kötötték a tegezt, amiben 25-30 nyílvessző fért el.

VI. Bölcs Leó bizánci császár így írt a magyarokról: „A magyarok nem olyanok, mint a többi népek, amelyek a vereség után le vannak győzve, hanem legfőbb iparkodásuk a vitézkedés, (…) a bajt, a fáradságot nemesen tűri, a hideget és a meleget kiállja, s a szükségből fogyatkozást, mint pusztanép fel sem veszi. Karddal, íjjal, és kopjával fegyverkeznek. Nagy szorgalmat fordítanak a lóról való nyilazásra. Óvatosak és kitartók.”

Pár hónapja, hogy a legnépszerűbb közösségi oldalon fotók jelentek meg nyilazó emberekről. Kíváncsi lettem kik ők, és felvettem velük a kapcsolatot. Így találtam rá Loós Attilára, akivel kiderült, hogy egyforma a történelem iránti érdeklődésünk.

– Mi motiválta az elhatározását, hogy íjászattal foglalkozzon, ami, ha jól tudom, nem is olcsó szabadidős tevékenység, hobbi?

– Talán 5 évvel ezelőtt egy focikupán ismerkedtem meg Virágh Istvánnal, akivel azóta nagyon jó barátságba kerültünk. Elmondta, hogy íjászkodik és nagyon lelkesen mesélt erről a tevékenységről. 2017-ben az Óvárosi Napokon láttuk barátaimmal, Szabó Gáborral és Mikulásik Gáborral a Kassai Lajos lovasíjászról szóló filmet, ami részben nagyon meghatott bennünket, részben ott indult el a gondolat: nekünk is kell ilyen, mi is szeretnénk ezt a sportot művelni! A gondolatot nagyon hamar tett követte. Százhalombattán ilyen még nem volt, ez is közrejátszott talán, hogy valamiben az elsők lehetünk!
Elkezdtem a szervezést, ami az évtizedek óta gyűjtött érmeim eladásával indult el. Azon a pénzen vettem meg az első felszerelést a baráti társaság részére. Valóban nem olcsó dolog az íjászat! Csak a nyílvessző darabja 1200-1300 Ft, nem beszélve arról, hogy gyakran törnek is. Az íj és a céltábla ára is tízezrekben mérhető, persze vannak olcsóbbak, de nagyon drágák is. Az indulás kb. százezer forint összeget jelentett.
Az íjászatot nem tartom hobbinak, inkább életformának, sőt, ha jobban belegondolok, életfilozófiának. Az íjászok mindig értéket képviselnek. Ilyenek a természet szeretete, a közösségben való részvétel és az őseink tisztelete.

– A fiával kezdte a családban a szervezést, hogyan folytatódott? Mindenki részt vehet, gyermek, felnőtt, férfiak, nők is?

– Mikulásik Gábornak, a cserkészek parancsnokának igencsak megtetszett az ötlet. Alapnak ott voltak a cserkészek az óvárosi régi focipályán. Reméltük, hogy ha tetszik a gyerekeknek ez a fajta „sport”, elmondják másoknak is. Kevesebb csellengő gyermek lenne az utcán, mert a példa ragadós. A cserkészeknél kaptunk helyet és elkezdtük az edzést. Először 10-15-en voltunk, aztán minden hétvégével egyre többen lettünk. Családok jöttek, hozták a gyerekeket is.

 

– Veszélyes dolognak tartom a lőfegyver használatot. Kell-e a működéshez engedély? Van-e valamilyen elméleti oktatás, mielőtt íjat adnak a gyerekek, felnőttek kezébe? Mire tanít az íjászat?

– Az íjászat megismertetésével kezdjük, elmondjuk a történetét, beszélgetünk honfoglaló őseinkről. Nem hiába ismerik még ma is az imádságot: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket”. Úgy gondolom, hogy a magyarok génjeiben még mindig létezik a régi tudás. Ez abból is látszik, hogy ha valaki megpróbálja az íjászkodást, első próbálkozásra nem talál, a másodikra 3 stabil találata van, a harmadiknál már egyre közelebb kerülnek a céltábla közepéhez.

Mindig elmondom, hogy az ember nem a szemével, hanem az agyával céloz. Aki itt ragad, – és nem kevesen vannak – az ötödik-hatodik találkozóra már saját felszereléssel jön. A szülők ma már látják, hogy a gyermekek állandó felügyelet alatt vannak és jó szívvel itt merik hagyni őket. Most már 30-40 fő a létszámunk.

A tevékenységünk engedélyköteles, másképpen nem is működhetnénk. Pontosan elmondjuk a nyilak kezelési módját, használatát és valamennyi fontos információt. Állandó a felügyelet, de mindenkinek van saját felelőssége.

Mit tanít az íjászat? Fegyelmet, odafigyelést magamra és a másikra is, összpontosítást. Ahogyan a katonáknál el kellett számolni a kiadott golyókkal, itt a vesszőkkel kell ugyanezt tenni. Annyit kérünk vissza, amennyit kiadtunk.

Szó van róla, hogy az íjászatot bele fogják venni a Nemzeti Alaptantervbe. Azt gondolom, az íjászat egy jó módszer arra, hogy a gyerekeket kimozdítsuk a számítógép elől, és ha ez sikerül már nem dolgoztunk hiába!

– Remélem, hogy ez a beszélgetés sokak figyelmét felkelti. Elmondaná röviden az íjászat történetét, és az íjak fajtáit?

– Íjra utaló jelek már a kőkorszakban megjelentek. Az ősemberek is íjjal vadásztak. Nemrégen láttam egy filmet, hogyan vadásztak nyílvesszővel a repülni tudó madarakra, a filmben a vadkacsákra. Egészen fortélyos módon: egyet még a vízben lőttek meg, a többi felrepült, de karvalyszerű hanggal utánozták a ragadozó madár hangját és ijedtükben újra leszálltak a vízre. Kissé időigényesebb élelmiszer beszerzési mód, mint a maiak, de talán izgalmasabb.

Az íj a későbbi korokban már nem csak vadászeszköz volt, de félelmes fegyverré vált, lásd a magyarok hódításainál. Mi már „csak” a sportok egyik fajtájának tekintjük, ami nem csak fizikailag erősíti az embert, de szellemileg is.

Az íjnak többféle fajtája van, mi az un. tradicionális íjat használjuk. A nagy versenyeken, főleg az olimpián már egészen más fajtákkal versenyeznek.

– Az előbb azt mondta, hogy az íjászat fizikailag is erősít, akár egy edzés. Tudom, hogy nem kevés erő kell az íj kifeszítéséhez. Mérik ezt valahogyan?

– Nem egyszerű a nyilat kifeszíteni. A nehézségi fokokat fontban mérik. Gyermekeknél 10 és 20 font között van ez az érték, nőknél 20-30, férfiaknál 30-100 között. Sokan tévesen azt hiszik, hogy az íjászat csak a test egyik oldalát erősíti, de mindez gyakorlás kérdése, a balkezeseknek is van íjuk, tehát már ez sem okoz problémát.

– Úgy tudom, hogy a battai íjászok egy laza baráti társaságot alkotnak. Tartoznak- e valamilyen nagyobb szervezethez? A növekvő létszám miatt találtak-e új helyet maguknak?

– Igen, a Magyar Íjász Szövetséghez, ahol éves tagdíjat fizetünk, ennek fejében idén már mi is rendezhettünk két versenyt. Szabó Gábor barátom és a „Papírkutyák” már csatlakoztak hozzánk, együtt versenyzünk. Valóban, már kissé szűkösen voltunk a cserkész otthonban, de a „Matrica” Múzeum befogadott bennünket a Régészeti Parkba. Ez a környezet igazán autentikus egy ilyen ősi fegyverhez.

– Végezetül Loós Attila mit kapott az íjászattól? Indul-e versenyeken, talán országosan is?

– Úgy gondolom, hogy a sporton kívül – ami nagyon fontos a számomra – szerettem volna egy olyan közösséget teremteni, ahol azt csinálhatok, amit szeretek, és másokat is erre buzdíthatok. Úgy érzem sikerült is elérnem. Természetesen még messze vagyunk attól, amit elképzeltem, de nemrégen alakultunk, és remélhetően sok időnk és erőnk lesz a fejlődésre. Vannak már terveink, de erről még korai beszélni.

Szeretnénk Százhalombattára minél több versenyt elhozni, ezeken mindenképpen indul a csapatunk, illetve a regionális országos versenyeken is. Mi nem a helyezéseket, hanem az örömíjászatot tartjuk elsődlegesnek, hogy a versenyeken a csapatunk összetartó közösségként indulhat.