Mesterségük címere?

Kerekasztal-beszélgetés

– Nádas Gyula –

A kerekasztal-beszélgetés meg­hívottjai ezúttal százhalombattai vállalkozók, akik helyenként több évtizedet töltöttek el egy-egy szakmai szolgáltatásban. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan ítélik meg vállalkozásuk helyzetét, a képzés, továbbképzés, utánpótlás-nevelés és a vállalkozásfejlesztés kérdésében. Mennyit ér és mire jut egy kisvállalkozó, lakossági szolgáltató, ha battai?

Munkaerőhiány. Ez a fogalom, illetve tény manapság sokkal többször hangzik el, mint a munkanélküliség. Az álláskeresőknek ez jobb hír, mint a munkaadóknak, hiszen mondhatni kedvükre válogathatnak a lehetőségek közül, sokan nincsenek már rákényszerítve, hogy akármilyen állásajánlatot elfogadjanak. A munkaadók helyzete, kiváltképp a kisvállalkozóké viszont sokkal nehezebb lett, hiszen nagyobb anyagi ráfordítást igényel mind a munkavállalók megtartása, mind a leendő munkaerő odacsábítása. Nagy a verseny, amit sokan már nem bírnak. Ezért vagy változtatnak az üzletpolitikán, vagy már egy bejáratott céget hagynak el, hogy maguk is kétkezi munkásként keressék a kenyerüket.

Konkrét példákról van szó. Százhalombattai vállalkozókat kérdeztük a kisvállalkozások, ezen belül a saját cégük jelenlegi, jövőbeni helyzetéről. Hogyan látják a jelent, milyen közel- vagy távoli jövőt jósolnak, várnak? Nem árulunk el sokat, ha annyit már az elején kijelentünk, a helyzet szerintük nem túl rózsás.
Holéczi Béla, aki évtizedek óta autószerelő, arra kényszerült, hogy felhagyjon a személyautók javításával. Ma már kizárólag kisteherautókkal foglalkozik. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy a lakossági igény egyre nagyobb, az ügyfelek pedig mindent gyorsan és ha lehet, akkor olcsóbban szeretnének. Munkaerő viszont alig akad. Mondhatni, nincs. A nyomás viszont egyre nagyobb volt, és neki is csak 24 órából áll egy nap. Komoly döntést volt kénytelen meghozni.

“A város lakossága majdnem húszezer fő. Ha minden családban van egy autó, akkor ki lehet számolni, hogy ez Százhalombattán hét-nyolcezer autót jelent. A nyomás már akkora, hogy nem lehet teljesíteni az ügyfelek kéréseit. A feszültség pedig emiatt egyre nagyobb volt. A fő ok pedig, hogy nincs olyan képzett szakember, akit érdemben tudnék alkalmazni, ráadásul jelentkező sincs. Ezért inkább félreállok, minthogy naponta azzal küzdjek, hogy az ügyfelekkel tisztázzam a nézeteltéréseket.”

Holéczi Béla hozzátette, hogy nehéz helyzetben vannak az autószerelők, hiszen olyan döntéseket kell meghozniuk, ami megfelel az ügyfeleknek és megfelel az alkalmazottaknak is. “A munkavállaló szakadásig vinné haza a pénzt, de az ügyfél nagyon szerény költségvetésből javíttatja az autóját. A vállalkozónak kellene egyeztetnie az érdekeket, de az ellentétek óriásiak. Nem tudjuk teljesíteni a magas bérigényeket, mert nem tudunk annyit elkérni egy-egy munkáért, amennyiből futná rá.

Mátrai Zoltán viszont épp az autószerelést választotta, annak ellenére, hogy ő az egyik százhalombattai étterem tulajdonosa. Nem teljesen hagyta ott a vendéglátást, hiszen még mindig ő a tulajdonos, de előretekintett és a biztos jövőt már nem ebben látta. Szerinte bár mindkét vállalkozási forma nehéz helyzetben van jelenleg, autószerelőként még mindig sokkal jobb.

“Az emberhiány egy olyan szintre lépett, hogy inkább kitanultam egy szakmát, amit akár egyedül is el tudok végezni. Hosszabb távon a családom jövőjét úgy tudom biztosítani, ha nincs szükség alkalmazottakra, mivel lassan már nem lesznek. Bár az autóiparnak is megvannak a hátulütői, de a vendéglátás hatványozottabban rosszabb helyzetben van. Igen, az autóiparban is komoly problémákat okoz egy-két alkalmazottnak az elvesztése, viszont egy étteremnél egy-két ember elvesztése akár az üzlet végét jelenti. Autószerelőként még mondhatom azt az ügyfélnek, hogy a kocsija egy hét múlva elkészül, de ha rendel egy pizzát, akkor nem mondhatom, hogy vasárnap kettőre tudom kivinni.”

A vállalkozások a problémára adható egyik megoldása lehetne, ha saját maguk képeznék ki a munkaerőt. Ezzel korábban éltek is, de a stúdióban ülő vendégek kivétel nélkül azt mondták, mára nincs kit kiképezni. Ráadásul már a pályakezdők bérigénye is olyan magas, hogy azt kitermelni szinte lehetetlen.

Mátrai Zoltán szerint helyi munkaerőt találni pedig ugyancsak nagy kihívás. Vendégmunkásokat idecsábítani, mint mondták, szintén nehéz feladat, hiszen szálláslehetőség nem sok adódik.
“Ha tudnánk is vidékről felvenni embereket, nem tudjuk őket elszállásolni, hacsak nem építünk nekik valamit saját pénzből, ahol tudnak lakni. Én ezt próbáltam az étteremmel, de se vidékről, se Ukrajnából, se a Vajdaságból nem tudok embereket ide csábítani, a román állampolgárok pedig már rég nem ide jönnek. A legnagyobb probléma, hogy ha még életrevaló emberek is kerülnének ki az oktatásból a munkaerőpiacra, akkor sem motiváltak.”

dav

Dombai János, egykori építőipari vállalkozó szerint is nehéz helyzetben vannak a vállalkozók, de mégsem tartja annyira borúsnak a helyzetet. Ő úgy látja, hogy vannak, akik szeretnének dolgozni, de gyakran alapvető ismeretekkel nincsenek tisztában. Emellé még az is társul, hogy már azok a régi szakemberek sincsenek meg, akik olyan hasznos tudást adhatnának tovább, amit az iskolapadban egyébként nem sajátítanak el, mert ahhoz tapasztalat kell.

“Nagyon szerettem az építőiparban dolgozni, jó kihívás volt. Most egy kicsit talán túl van szabályozva az ágazat, de erre szükség is van. Az emberanyag viszont egyszerűen lepusztult. Ha valakinek a piacról kell megélni, akkor ez most egy nagyon nehéz pálya. Ahogy Zoli mondta, még a jó ukrán szakmunkás sem itt, hanem külföldön keresi a boldogulását. Harminc-negyven évvel ezelőtt, ha egy szabolcsból jött embernek azt mondtam, hogy használd a keresztet egy munkaárokban, akkor tudta, hogy miről van szó. Ha azt mondtam neki, hogy csinálj egy hatnegyedes rézsűt, akkor azt is tudta, mert volt, akitől ezt a tudást magába szívta. Ma már ilyenek nincsenek. Milyen emberek kerülnek ki az iskolákból? Milyen emberek kapnak érettségit, vagy akármilyen oklevelet képzőműhelyekben? Nagyon kevés a reneszánsz, a kreatív ember.”

Szóba került a gépesítés, automatizálás is, mint egyik lehetséges megoldása a munkaerőhiánynak, de Mátrai Zoltán szerint ez is csak ideig-óriág működhet, illetve nem is lehet mindenhol alkalmazni. Szerinte, ha nem lesz jelentős változás, akkor néhány éven belül alapvető szolgáltatások állhatnak le az emberhiány miatt. “Ennyire talán nem sötét a helyzet” – mondta Dombai János.

“Mert nem vagy vendéglátós!” – tette hozzá Mátrai Zoltán. “Így látnád, ha lenne a vendéglátáshoz valami közöd. Most nem mondom, mennyi pénzt, de amikor föladok egy hirdetést szállással, mindennel, olyan összeggel, amiről úgy gondolom, hogy elég jelentős és fél évig fel sem hív senki.”

“Én meg a csillagos eget odafizetem, ha a csillagos ég másfélszeresét megtermeli” – mondta Holéczi Béla. “Én arra nem tudok ígérni, ha a jelentkező tehetségtelen, képzetlen, vagy, ha a munkakedvével problémák vannak. Akkor inkább rövid időn belül megválunk egymástól. A fizetését azt neki kell kiérdemelnie.”

Mátrai Zoltán szerint az is probléma, hogy Magyarországon mindenki karrierista, az viszont már a tudatlanságból ered, tette hozzá Dombai János, ha valaki nem tudja felmérni a saját képességeit. Azok, akik úgy képzelik el a jövőjüket, hogy néhány év munka után már főnökök lesznek, semmit nem látnak egy cég működtetéséből. Csak azt veszik észre, hogy beülnek a szép, új autóba, de arról, mint a kerekasztal-beszélgetés vendégei mondták, sejtésük sincs, hogy egy cégvezető munkaideje nem nyolcórás. Dombai János szerint ezen a mentalitáson kellene változtatni, Mátrai Zoltán szerint pedig az oktatáson is. “Ha az oktatás olyan lenne, hogy gyere, ide, ha ezt a kompresszort szét tudod szedni, meg össze tudod rakni, és ezzel ennyi, meg ennyi pénzt kereshetsz.” – azzal motiválni lehetne a fiatalokat.”

A vállalkozások fejlesztése is szóba jöhetne, ha lenne a vállalkozóknak jövőképe, mondta Holéczi Béla. Jelenleg megtalálják azt a mezsgyét, amin elüzemeltetik a vállalkozásukat, de fejlődni semmi esélyük. Dombai János pedig elmondta, hogy hitelt akkor lehet felvenni, ha az igénylő bemutatja, hogy éveken keresztül miként növekedett a cége. Abban egyetértettek a meghívottak, hogy a szakmákat a megélhetés és a jövőkép szempontjából vonzóbbá kellene tenni a fiatalok számára. Holéczi Béla elmondta, a többi százhalombattai vállalkozóval is rendre felvetődnek ezek a kérdések, de a végkövetkeztetés ugyanaz. Ezen ők nem tudnak változtatni.
“Itt akkor lesz valami irányú fellendülés, hogyha a kisvállalkozók tradicionálisak lesznek, tehát apáról fiúra száll. Akkor a tapasztalat és a bölcsesség is gyarapszik. A következő generáció így már annyira felvilágosult lehet, hogy ezeket a cégeket már életképesen tudják majd működtetni. Most még ott tartunk, hogy próbálunk pénzt keresni, de nincs múltunk, sem tapasztalatunk a politika, a képzés és a jó üzletek megkötésében. Mi vagyunk az első szint a rendszerváltás után. Majd akik minket követnek, ők már okosabbak lesznek.”

Beszélgetésünk Dombai János szavaival ért véget, de akár ezzel a mondattal kezdődhetett is volna. “Vállalkozóként munkát elnyerni nem egy bonyolult feladat, csak épp nincs kivel elvégeztetni.”