Az Óvárosi Közösségért

– Szegedinácz Anna –

A 25. Battai Napok megnyitó ünnepségén – 2018. szeptember 14-én – adták át a Közösségért Díjat Lantos Gyuláné Stoff Marikának és Dr. Pozsgai­né Szabó Évának. Az elismerést olyan személyek kapják, akik a város közéletében vagy szűkebb lakókörnyezetükben példaértékű tevékenységet fejtenek ki. Az elismerés emlékéremből és oklevélből áll. Évente kettő adományozható a választókerületi képviselő javaslatára, melyet a polgármesterrel együtt adnak át a kitüntetetteknek. Ebből az alkalomból beszélgettem Marikával és Évával, akiket – magam is óvárosi lévén – gyermekkoruktól ismerek.

Lantos Gyuláné

Anyai ágon a battai Vlkovszki és Bauer ággal vagyunk rokonságban. Anyai nagyszüleim Vlkovszki Márton kőműves mester és Bauer Anna voltak. Édesapám családja viszont eredetileg nem volt idevalósi, Érsekvadkerten éltek. A XX. század elején a budapesti nagy építkezésekkor vállaltak munkát apai nagyszüleim – Stoff Ferenc és Pobori Teréz – a fővárosban. Kiváló mesterember volt, jómódban éltek.
Édesapám, aki már Pesten született szabó segéd lett. Pesten ismerkedtek meg anyámmal, a battai Vlkovszki Erzsébettel, így került édesapám, Stoff Elemér Százhalombattára.

Apám és édesanyám 1930-ban kötöttek házasságot. Népes családomban Erzsébet 1931-ben, Éva ’34-ben, Elemér ’35-ben Feri ’36-ban Laci ’39-ben én ’41-ben születtem. Éva kislányként, Elemér 1944-ben halt meg. Utolsónak született testvérem 1944 nyarán így lett ismét Elemér. Anyám és apám boldog házasságban éltek. Vasárnap délutánonként a konyhában gyakran énekeltek magyar nótákat.

1945. január 8-án édesapám sok battai férfival együtt igazoltatásra Érdre ment. Anyám könyörgött neki, ne menjen el, elbújtatja őt. Azt válaszolta, ő becsületes ember, bujkálni nem fog, visszajön hozzánk. Anyám élelmet pakolt neki és ő elment gyanútlanul, ahogyan a többiek is. Civil ruhában, télen gyalog vitték őket az oroszok fegyveres kísérettel Bajára, onnan Temesvárra, majd vissza Szegedre a Csillag börtönbe, ahol súlyos betegen halt meg. A postás Szabó Miska bácsi elmondta anyámnak, hogy egy helyiségben voltak, enni alig kaptak. Homok- vagy kavicsbányában dolgoztatták halálra őket.

Apám nem tért vissza hozzánk, árván maradtunk testvéreimmel. Hogy a nagycsalád segítsen rajtunk, a 2., 3., 4. osztályban apám Ferenc bátyja és felesége magához vett engem. Gyermekeik már felnőttek voltak akkor. Náluk – Rákoskeresztúron – jártam iskolába. Nővéremet, Erzsébetet pedig apai nagyszüleim vették magukhoz.

Három év múlva hajóval hazajöttünk búcsúra. Úgy volt, néhány hétig maradok csak itthon, de annyira anyás voltam, hiába éltem ott jólétben náluk, jó tanulóként tovább tanulhattam volna, anyám és testvéreim mellett maradtam. Miközben édesanyám munkát vállalt, én gondoztam a testvéreimet, vezettem a háztartást helyette – segítve őt. Megtanultam minden házimunkát – főzni, mosni, takarítani.
Anyám 1951-ben feleségül ment Dubecz Ferenchez, akitől még két testvérem született – Katalin és István.

Csak 17 éves koromban engedett el dolgozni anyám. Tanulásról persze szó sem lehetett. 1965-ben, 23 évesen mentem férjhez Lantos Gyulához, akinek családja Ipolyságon élt. Két gyermekünk született, Éva és Gábor. 1969-1985-ig a Damjanich úti Általános Iskola konyháján, majd 1991-ig az erőműben dolgoztam takarítónőként a nyugdíjazásomig. Gyuszi ebben az évben halt meg, 49 éves voltam akkor.
A szüleim vallásosan neveltek. Nyugdíjasként kezdtem el segíteni az óvárosi Szent László templomban takarítani. Testvérem, Kati vitt el oda. Párban takarítottunk a lányokkal, havonta egy alkalommal került ránk a sor.

Mikulecz Márta sokat segített Andor atyának, én pedig neki a nagytakarítá­soknál. 2010-ben Márta elment, így rám hárultak mindazok a teendők, amik egy háztartásban előfordulnak. Takarítás, vasalás, vendégek fogadásánál segítés. Néha főzés.

Azoknak a kellékeknek az előkészítése, melyek a szertartáshoz kellenek, valamint tisztántartásuk. Templom takarítása – ebben Kanicsár Jánosné Tóth Ági a párom. A templombelső mellett rendbe teszem a közvetlen környezetét is.

Mindezek mellett a Faluvédő Egylet tagjaival – Flőrich Jóska klubvezető javaslatára – vállaltuk fel néhány kiemelkedő óvárosi személy sírjának és katonasíroknak a gondozását. Ettől az évtől ezek is rám maradtak: Matta Árpád, Tóth László sírja. A II. világháborúban meghalt Nyíregyházi Huszárezredezredből egy 23 és 27 éves fiatalember, Leitner Antal és Szabó Gyula sírja a régi ravatalozóval szemben, akik itt lettek eltemetve. Ők 1944. december 6-án haltak meg. Az öregtemetőben a 40 éves Ács János sírjának gondozása. A Prohászka házaspáré, akik gátőrök voltak és a front első civil áldozatai. Az oroszok lőtték őket agyon.

Így telnek a napjaim. Nem érzem, hogy már 77 éves vagyok. Az önzetlen segítés örömet okoz nekem.

Dr. Pozsgainé Szabó Éva

Köszönettel tartozom azon közösségeknek, akik az ötleteimet támogatták, és azon önkormányzati képviselőknek, kiknek a döntése nélkül nem valósulhattak volna meg az új Óvárosi Óvoda és a Szent László Napok.

Amikor a Szent László templom falán olvastam az üknagyapáim, Dubecz Márton és Tóth József nevét, vagy tudva azt, hogy a Közösségi Ház építésének a Tóth dédnagyszülők is részesei voltak, akkor nem is kérdés, hogy én miért csinálom. Azért a közösségért, ahol élek, ahol az őseim is éltek és dolgoztak. Nem kell képviselőnek, művelődésszervezőnek lenni ahhoz, hogy egy-egy ügyben a közösség támogatásával eredményeket érjünk el.

A problémákat nem keresem, csak jönnek velem szembe olyan dolgok, amik megoldásra várnak. Így történt 2006-ban az óvodai beiratkozáskor, mikor szembesültem azzal, hogy a legkisebb lányomnak, a túl sok jelentkező miatt nem lesz helye az akkor még két csoportos Óvárosi Óvodában. A nagyobbik lányomnál megtapasztaltam, hogy egy 4 éves gyermeknek mennyire fontos a közösség.

Akkor kezdődött az első közösségi összefogás, hogy egy harmadik csoport is legyen az Óvárosi Óvodában. 2006 szeptemberében el is indult Pillangó csoport. A következő lépés volt, hogy az Óvárosi Óvoda új épületbe kerüljön. Az épület állapotának elhanyagoltsága, a kényszerhelyzetből a tornateremben lévő harmadik csoport, az Óváros területére beköltöző fiatalok, a demográfiai hullám (2004-ben született, Óváros területén élő 55 gyermek) is ezt erősítette. Akkor már az Óvárosi Óvoda Szülői Munkaközösség vezetőjeként kezdem meg az Óvárosi közösség megmozdítását – aláírásgyűjtések, hivatalos levelezések.
2007. áprilisában a Közösségi Házban családi programot szerveztünk az Óvárosban élő kisgyermekes családoknak. A Faluvédő Egylet és Takács Péter támogatásával az óvárosi szülők, pedagógusok és önkéntesek segítségével szerveztük a JÁTSZÓHÁZAT – „még a csilláron is gyerekek lógtak”. Rengeteg ember munkája volt benne, de bármennyire is fáradtak voltunk, bebizonyosodott, hogy ennek a közösségnek szüksége lesz egy új óvodaépületre. A Közösségi Házban azóta Vasárnapi Családi programok vannak.

Évek teltek el, rengeteg utánajárást, levelezést követően a képviselőtestület döntése alapján 2011-ben átadták az új épületet, amelyben 2018. szeptemberében az üresen álló Katica csoport is megtelt gyerekekkel, ismét szülői kezdeményezésre. Leporolva a régi aktát, segítettem Gátai Zsuzsanna SZMK vezető munkáját, kinek szintén a 3. gyermekét helyhiány miatt nem tudták volna felvenni.

A Katolikus közösségben folytatólagosan vettem át a hagyományokat és szokásokat az idősebbektől. Az elmúlt 15 év alatt az Úrnapi körmenet előkészületeiben segítettem az idősebbeknek, 2012-től már a családommal állítunk Úrnapi sátrat.

Az 1. Számú Általános iskolában évek óta a szülői munkaközösség és az Intézményi Tanács tagja vagyok. Az iskola 50. évfordulójára az 50 év fotóit gyűjtöttem össze. Ha kell, 30 éves évfolyam-találkozót szervezek.

Számos képzőművészeti kiállítás szervezésében és létrejöttében vettem részt. Takács Péter figyelt fel a gyűjteményünk érdekességeire, a legelső kiállítás a BKK-ban 2008-ban volt, Brusch Péter festőművész anyagából. Nagyon szép emlék volt a „Matrica” Múzeumban három nagy teremben megrendezett Pituk József festő, grafikus és üvegablak-készítő kiállítása. Az iskolások részére külön tárlatvezetéseket tartottam, a kiállítás teljes anyagát berendezhettem. A Hamvas Béla Városi Könyvtárban rendszeresen közös tárlatokat tartottunk, számos kiállítás anyagát láthatta a battai közönség. Folyamatosan jelen vagyunk a város kulturális életében.

Az elmúlt évek legkedvesebb élménye, hogy az Óvárosi Szent László Napokon a „Pajta Tárlattal” gazdagítottuk a programokat, hogy az odalátogatók vékony szeletkét kapjanak a képzőművészet csodáiból.

2016 elején világossá vált többünk számára, hogy nem lesz a költségvetésben megfelelő összeg az Óvárosi Kulturális Napokra. Megfogalmazódott bennünk, hogy akkor „mi megcsináljuk” ezt, és komolyan is gondoltuk. Megkerestem a kisebb közösségeket, akik között nagyon jó barátaim voltak, tudtam, hogy számíthatok rájuk. Ha Szabó Gabi a Focikupát megszervezte már a közösség összefogásával, most csak a kört kellett kibővíteni. Minden közösség a saját tudásának és anyagi lehetőségének megfelelően vállalta a programokat, én csak koordináltam. Kezdetnek jó volt, mert így nem maradt el a hagyományos óvárosi rendezvény. Maradandót alkottunk, ami a Kossuth Lajos utcában található falfestésen látható.
2017-ben Szent László Év volt, így egy teljes hétre kerekedett a program-sorozat, már a város részéről is kezdték elismerni erőfeszítéseinket.

Az idei évben az összefogás is szervezettebb lett, ha még nem is volt minden zökkenőmentes. A „Jótékonysági süteményvásár” tükrözi, milyen odaadó közösségben élünk – fiatal vagy idős – egy a cél a közösség jobbá tétele. Első szóra önzetlenül, nagy odaadással sokan kivették részüket a munkából.
Az Óvárosi Falusi Közösség 2016-ban alakult csoport, ahol először az Óvárosi Falusi Napok programjainak megszervezése miatt a közösségi oldalon is tartottuk a kapcsolatot, majd ez az internetes felület programajánlóként is funkcionált. A júniusi program után tovább gondolva a hétköznapi Óvárost érintő problémákat, változásokat, különböző programokat osztunk meg a csoport tagjaival.
A csoport tagjai Óvároshoz kötődő battaiak, van, aki itt élő falusi, vagy újonnan beköltöző óvárosi, van olyan is, aki sosem élt itt, de szívügye az itt élők sorsa.

A név miért is ez: sokan velem együtt Százhalombatta városában falusiak vagyunk, voltunk és maradunk, de akik az elmúlt időszakban kerültek a városba, ők óvárosiak. Ezért így ez a kettősség adta magát. A városi programokon is képviseljük településrészünket, a név mögött közösség van, baráti társaságok, nem cég és nem szervezet.

Van, aki állhatatosnak nevezett, amiért én a közösségért tettem és teszek. Ha kritikát fogalmazok meg, próbálom, hogy az építő jellegű legyen. Nem szándékozom minden felmerülő problémával foglalkozni, mert van egy gyönyörű családom, és a munkám a hobbim is. A sorrendet próbálom betartani, ami nem mindig sikerül.