Bemutatkozik az érdi irodalomkedvelők klubja

– Nagy-Rakita Melinda –

Az irka szó sokak számára egy régies kifejezés, vékonyabb füzet főként iskolai célra. Érdi szom­szé­dainknak azonban más, élő, mai jelentéssel bír. Az ő IRKA-juk egy irodalmi-kulturális folyóirat, amely az IRodalom Kedvelők Alkotásait tartalmazza, egyben egy klub, egy alkotói közösség, ahol – főként autodidakta – írók, költők, mesemondók, irodalmat kedvelő tagok és szimpatizánsok találkoznak egymással. Ikertestvérével a KÉK-ekkel (Képzőművészek Érdi Közössége) a Poly-Art Alapítvány égisze alatt azzal a céllal tevékenykednek, „hogy a városunkban (Érden) és annak vonzáskörében élő – elsősorban műkedvelő – alkotók számára bemutatkozási és fejlődési lehetőséget biztosítson.” – Somfai István Poly-Art elnök. Daróci Lajosné Mártával, a klub vezetőjével, az IRKA főszerkesztőjével beszélgettünk.

– Ahogy én tudom, már nyugdíjas, mi volt a foglalkozása korábban? Van-e kapcsolat az akkori és a jelenlegi „élete” között?

– Nem igazán szeretem, ha azt kérdezik, mi volt a foglalkozásom. Hogyhogy volt? Én mindig tanár vagyok. Igaz, nyelvésznek készültem, csak éppen nem használtam ki az első lehetőséget. Aztán az élet nem kínált több esélyt. Folyton javítok, nevelek, ha kell, ha nem. Már sokat szelídültem, piros tollat se hordok a táskámban, de nem vagyok megértőbb. Ha egy termék reklámja hibásan van kiírva, nem veszem meg. Akkor se, ha szükségem lenne rá. Rengeteg sikerélményem volt a 43 év alatt, amíg tanítottam. Azért is tűntem hitelesnek, mert gyakran a családok minden tagját tanítottam: apát, anyát, testvéreket, unokatestvéreket. Ismertek, szerettek, hallgattak rám – a legtöbb esetben. Én még ahhoz a pedagógustársadalomhoz tartozom, akinek szép emlékei vannak.

– Hogyan került kapcsolatba az IRKA-val?

– Nem véletlenül kerültem az irodalom­kedvelőkhöz: éppen megüresedett a klubvezetői állás, és engem kért fel Bartos Csil­la, hogy vállaljam el. Ő is „szülőm” volt, három leánykáját is tanítottam. A mai napig hálás vagyok, hogy ilyen testhez álló feladatot talált ki nekem. Kezdetben én is folytattam az elődöm, Mód Lajosné gyakorlatát: könyveket ajánlottunk egymásnak, olvasmányélményekről tartottunk beszámolókat, saját írásokat mutattak be a többieknek, aztán ahogy bővült a létszám, és berobbant az életünkbe Habos Laci – felkavarta az állóvizet. Legyen saját újságunk, közöljük a legjobb műveket – javasolta, és ontotta a jobbnál jobb ötleteket.

– Mondana néhány szót a tagságról, a klubéletről, kiadványokról, hol találkozhatunk még önökkel?

– Idén ünnepeljük hetedik születésnapun­kat. Bár vannak az ország és a világ minden részéről virtuális tagjaink, elsődleges célunk, hogy az Érd és vonzáskörzetében élő és alkotó tehetségek fórumot kapjanak, lehetőségük legyen megnyílni, fejlődni, publikálni.

Taglétszámunk folyton változik. Aki elköltözik, az sem szakítja meg a kapcsolatot.Virtuális tagjaink vannak Soprontól Pécsig, Hajdúdorogtól Erdélyig az egész Kárpát-medencében, de még az USA-ban is, újságunk eljut Ausztráliába, Paraguayba…

Havonta egyszer van klubnapunk, de többször találkozunk, sokféle műsorunk van. Írói, költői estjeinken igazi ünnepet varázsolunk a kiemelt szerzőnek: a zene, a klubtagok kiváló előadói szintű felolvasása felejthetetlen élményt ad a közönségnek is. Kordokumentumként CD készül belőle, videó, közösségi oldalak, valamint hagyományosan naplók.

Az évek során kevésnek bizonyult a harminckét oldalas újság, ezért születnek más kiadványok is: egyéni és gyűjteményes kötetek, antológiák, pályázatainkra írott művekből készült és más tematikus könyvek.
Gyakran lehet velünk találkozni az Érdi Újságban, az Érd TV-ben, az erdmost.hu oldalain vagy a honlapunkon: www.poly-art.hu.

– Vezeti a klubot, lektorálja, szerkeszti a kiadványokat, szervezi a közös műsorokat, programokat, képviseli a városban az IRKA-t a hivatalos fórumokon és ezernyi más ehhez kötődő feladatot vállal fel. Hogy bírja mindezt? Hogyan illeszkedik ez a magánéletébe?

– A gyerekeim már felnőttek, két gyönyörű unokám van. A férjemmel negyvenegy éve vagyunk együtt. Az egész életem hozzá kötődik, róla szól, lehetetlen nélküle elképzelni. Szerencsére nem is kell.
Csapatban, munkamegosztással lehet eredményeket elérni. Ennek ellenére előfordul, hogy halmozódnak a szerkesztési, lektorálási feladatok, de úgy tűnik, még győzzük. Alig-alvásos éjszakákkal, ha kell.
A közösség ad megtartó erőt, az emberi kapcsolatok és a színvonalas irodalmi művek olvasása. A szervezés, az örökös készenlét motivál. Az is, ha az ünnepelt szerző boldog a könyvbemutatója után, látszik rajta és a családján az öröm.

Sziruposan hangzik, tudom, de szeretem az embereket, mindenféle korosztályt, empatikus vagyok, néha még bölcs is, ahogy halad velem a „szárnyas idő”.

– Ennyi munka során bizonyára felmerülnek nehézségek is, beszélne erről?

– Többféle nehézség akad. Anyagi: ebben az önkormányzat úgy segít, hogy évente a kulturális keret terhére egy kiadvány nyomdai költségét megpályázhatjuk. Nagy segítség. Szponzor kellene, de már alig vannak mecénások. Ugyanakkor a személyes veszteségeket nehezen élem meg. Magas az átlagéletkorunk, sok a 60-70 év fölötti alkotó, akik mind közel állnak hozzám. Ők a barátaim, kollégáim, lelki társaim…

Akadnak apró-cseprő gondok, mikor elpattan a húr: mindig van, akinek a vállán kisírhatom magam, kiönthetem a lelkem, megért, megvigasztal. Még egy darabig nyalogatom a sebeimet, aztán én is megunom az önsajnálatot, és továbblépek.

Másoknak pedig az én élettapasztalatom segít. Kapcsolatépítés, lélekápolás – nemcsak a nagy létszámú társaság életében fontos. Ez nem okoz nekem nehézséget, nem kötelező feladatnak veszem. Jön magától, hiszen mindig emberekkel foglalkoztam.

– Mire a legbüszkébb klubvezetőként, főszerkesztőként?

– Egész életemben hangsúlyoztam, hogy nincs kivételezés, objektív értékelés van akkor is, ha a művészet sokszor szubjektív, vannak reális támpontok, amelyek mentén lehet minősíteni. Az igazán tehetségeseknek elég a biztató kritika, egy-két tanulási lehetőség nyújtása, ösztönzés az önfejlesztésre, és kinyílnak. Saját maguknak is magasra teszik a mércét. Életformává válik az igényesség, nem adnak ki fércművet a kezük közül. Cizellálás, szöveggondozás, újraírás vagy átdolgozás – ezek a varázsszavak.
Ezért történhet meg az sorozatosan, hogy alkotóink idegenben is nyernek pályázatokat, elismeréseket, különféle díjakat. Ezek megerősítenek, hogy jól csináljuk.

Az is biztos, hogy nincs még egy ilyen összetartó közösség a környéken, mint a miénk. Mi őszintén szeretjük, tiszteljük, becsüljük egymást, tudunk örülni egymás sikerének. Kérjük egymás tanácsát, elfogadjuk a másik véleményét.

Mély barátságok születnek, az együttműködés példaértékű. Zenész barátaink (Szigeti Eszter és Varga Zoltán) dallamot adnak a verseinknek. Maradandó emléket, élményt jelentenek a kirándulások, az együtt eltöltött időszakok.

– Azt gondoltam, Százhalombattán nem ismerik Daróci Lajosnét. Tévedtem, ő és az IRKA több szálon is kötődik a városhoz.

– Mindössze két évig tanítottam a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, de a legszebb időszakaim közé sorolom. Jutalomjáték volt: ennyi tehetséges, kreatív, mindenben segítőkész kolléga, humánus pedagógus egyetlen gyerekközpontú intézményben… Rengeteget tanultam tőlük, csak köszönni tudom nekik azt az időszakot.Kiteljesedtem, az ötleteimet megvalósíthattam, nem volt akadálya a szárnyalásnak.

A gyerekekre is a mai napig szívesen emlékszem, néhányukkal tovább is tartottam a kapcsolatot a SZÓKratÉSZ klub találkozóin. Sajnos, a túlterheltségük, a szoros időbeosztásuk miatt ez a szókincsfejlesztő lehetőség abbamaradt. Az IRKA diákoldalán még fellelhetők időnként battai gyerekek írásai. Bárcsak több lenne. Battai felnőttekét is lehet ott olvasni. A Hamvas Béla Könyvtárban hozzá lehet jutni a mi Érdi IRKA-nkhoz. Meglepődnének, milyen sokan tartoznak hozzánk, írók, költők és képzőművészek! De nem is a létszám, hanem a műalkotások színvonala – az a felemelő. A Battai Könyvünnepre ismét kaptunk meghívást. Milyen szép lenne, ha találkoznánk!

– Ha most kellene dönteni, ha újrakezdhetné, vállalná-e újra a kihívást, amit az IRKA jelent?

– Vállalnám-e újra? Hol lenne nekem ennyi barátom, mikor lubickolnék így a sikerben, ha más időtöltést választottam volna nyugdíjas éveimre? Sok a munka? Nekem mindig sok dolgom volt, ha meg nem, akkor kerestem, sose unatkoztam. Valahogy rám találtak a tennivalók, akárhány éves voltam. A kiadványok szöveggondozása, bizony, időigényes, és alaposságot kíván meg. De a színvonalból nem lehet engedni. Ha valaki nem akar fejlődni, tanulni, akkor maradjon meg az érdeklődés szintjén, az is szép.

Évekkel ezelőtt valaki azt mondta rólam, hogy érdiségünk meghatározó alakja vagyok. Pedig elég szigorúan kritizálok, értékelek. Valójában pontosan tudom, hogy ezek nélkül a tehetségek nélkül semmit nem érne egyetlen újságunk, könyvünk se, ők hozzák a hírnevet, az elismerést nekem is, nemcsak maguknak. Így aztán én köszönhetem nekik hálatelt szívvel és földig hajolva, hogy ilyen közösségben lehetek, ezt a munkát végezhetem értük. Nélkülük én se érnék semmit. Egy írószövetségi tag, Zsirai László, így dedikálta nekem legutóbb a könyvét: az irodalom érdi angyalának. Kell ennél nagyobb dicséret?