Sportportré: Szilágyi Ádám úszó

Európa Bajnokságon felállni a dobogóra, leírhatatlan érzés

– Szegedinácz Anna –

Ádámról tudtuk, versenyszerűen úszik. Egyszer az édesanyja bevezetett bennünket a szobájába, hogy megmutassa azt az óriási éremgyűjteményt, amit Ádám az úszással gyűjtött össze nagyon sok év alatt. Hogy sikeres pályafutását mások is megismerhessék, ezért szólítottam meg őt a kérdéseimmel.

– Mikor kezdtél el úszni?

– 1994-ben kezdtem el úszni. Apa levitt az uszodába, mert már nem bírt velem otthon. Nagyon eleven gyerek voltam, elismerem. Azt gondolta, lefoglal valamivel, hogy levezesse az energiámat. Ez volt az első vizes élményem. Hivatalosan mindezek után négy évesen kezdtem el úszásra járni, majd hat évesen volt az első versenyem. Hét évesen 50 m-es gyorsúszásban első lettem a battai strandon.

– Mikor döntötted el, melyik versenyszámban, versenyszámokban indulsz?

– Nem az ember dönti el magában. A felkészüléssel töltött évek – a felépítése, valamint az edzésterv kialakítása.
Egy ember úszókarrierje során legalább kétszer változik meg az a versenyszám, amiben a legjobb. Akkor úszásnemet vált. Nekem kiskoromban legkedvesebb a gyorsúszás volt. Mikor idősebb lettem, a hátúszás, majd Amerikában a pillangó vált a kedvencemmé. A versenyszám-táv egy kicsit más tészta. Nagyon ritkán fordul elő, amikor egy úszó sprinterből hosszútávúszó lesz. Velem sem volt másként. Kiskoromtól 100-200 m-re voltam kalibrálva, ami sprint számnak számít.

– Hol voltak a legsikeresebb versenyeid?

– Hál’ Istennek nagyon sok helyen szerepeltem jól az országban, külföldön is. Lehetőségem adódott számtalan helyét bejárni a világnak, versenyezni ott. Rijekát, a rövidpályás Európa Bajnokságot mondanám az egyik legsikeresebb helynek.
Itt tizenhét évesen úsztam országos csúcsot, Cseh László idejét megdöntve 50 háton. 100 háton csak tizedekkel maradtam eI. Prágában, az Ifjúsági Európa Bajnokságon sikerült ismét országos csúcsot úsznom, hosszúpályán 50 háton, majd 2 ezüsttel és 1 bronzzal zárni az EB-t.

– Milyen díjakat gyűjtöttél be – a legértékesebbek, legkedvesebbek?

– Nem mindig a legnagyobb versenyeken elért eredmények voltak a legbecsesebbek, hanem azok, amikor olyat tudtam teljesíteni, amit a klubban még senki. Zalaegerszegen voltunk versenyen, rövidpályás vidékbajnokságon. Tizennégy éves voltam. Tizenhárom számban indultam két nap alatt. Minden számot megnyertem, méghozzá mindegyiket egyéni rekorddal. Az összesített pontversenyért járó kupát is sikerült elhoznom.
Európa Bajnokságon felállni a dobogóra, leírhatatlan érzés. Amikor életem első nagy versenyén – (EYOF) az Európai Fiatalok Olimpiai Fesztiválján – 3. helyezést sikerült megcsípni 100 háton, meghatározó pillanat volt az életemben.

– Néhány jó sztori – versenyeken felkészülésen?

– Minden két-három napos versenyen az egész csapat részt vett, minimum 20-25 fő. A nagyobbak is velünk voltak, Bodrogi Viktor, János Joe, Antal Laci. Koruknál fogva a ranglétrán ők álltak felül. Kötelezettségüknek érezték, hogy ’piszkálják’ a fiatalabbakat. Semmi durváról nincs szó – víz alá lenyomás vagy más csibészség – de valamiért jó hangulatot adott a csapaton belüli ugratás. Amikor kiöregedtek, ez a „kötelesség” egy generációval lejjebb szállt.

– Miért mentél ki Amerikába – milyen tapasztalatot hozott neked?

– Amerika nagyon régi vágyálmom volt. Tizenkét éves koromtól azért dolgoztam, hogy ösztöndíjat szerezzek egy rangos egyetemen és ott diplomázzam le. Sikerült.
Mivel a mentalitása, elképzelése, hozzáállása, munkamorálja, felépítése az egész országnak, rendszernek teljesen más, mint itthon, nagyon sokfajta új élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam. Megtanultam, nem lehet egyoldalúan nézni a dolgokat, de optimistán kell tekinteni rájuk.

– Mikor hagytad abba a versenyszerű sportolást, mit csinálsz mostanában?

– 2015. február végén volt az utolsó úszó versenyszámom Amerikában, 4×100 gyors váltó. Ezzel zárult a karrierem. Amerikában – az USA-ban – a Konferencia Bajnokság az utolsó nagy bajnokság a tanévben. Ha az ember utolsó éves az egyetemen, ezzel a versennyel lezárulnak a kötelezettségei az iskola felé.
Most egy informatikai cégnél dolgozom Budapesten. Itt élünk – lassan egy éve – a párommal. Uszodába azóta nem jártam. Nem mondom, hogy kerülöm, de az elmúlt 21 év alatt annyit voltam a medencében, most egy kicsit hanyagolom. Ez talán érthető. Megpróbálok másféle mozgásra koncentrálni. Ez olyan, mintha az ember 21 év munka után másfélét keresne. Persze nyaralásokon nem kerülöm a tengert. Az úszás sokszor terhes volt. Naponta faltól/falig úszni éveken keresztül elég unalmas. Viszont a rengeteg eredmény, a vele járó érmek, állni a dobogón, feledtette mindezt számomra.
Gimnazistaként magántanuló lettem, hogy az úszásra tudjak koncentrálni. Mindent ez határozott meg az életemben. Napi 5-6 óra edzés kitöltötte a napjaimat egész esztendőben. Szombatonként csak egy edzés volt. Vasárnap pihenőnap, ha éppen nem versenyen voltunk. Nyáron 2-3 hét alatt regenerálódhattunk, maximum 1 hónap lehetett a szünet. Karácsony idején még szenteste napján is edzettünk.

Sokan azt kérdezik, volt-e gyerekkorom? Bár nem lógtam a korombeliekkel a játszótéren naponta, nekem másfajta elfoglaltság töltötte ki a napjaimat. Az élsport nagyon sok lemondással jár. Cserébe kitartó, szívós, egészséges lettem. Megtanultam az időmet beosztani. Tudok harcolni mindenért, amit nagyon szeretnék elérni, megkapni. Ezeket a képességeket a sporttól kaptam.

A szalagavatómon sem voltam ott az isztambuli Európai bajnokság miatt, de a tanáraim, az osztálytársaim – azon a napon – nem felejtettek el megemlíteni engem. A gimnáziumi éveim alatt nagyon sok támogatást kaptam a tanáraimtól. Hála, köszönet érte. Nem érzem úgy, nem maradt időm gyermeknek lenni. Ez is egy életforma, csak más, mint a megszokott. Élsportolónak lenni nem könnyű, mégis csodálatos dolog. Az úszásnak köszönhetően jutottam ki az USA-ba, ami gyermekkori álmom volt. Ott sikeresen lediplomáztam.

Kisgyermekként a szüleink azt mondták: meg kell tanulni egy hangszeren játszani, valamilyen nyelvet elsajátítani és valamit sportolni. Mindhármat elkezdtük Rékával. Nagyon hasznos volt a nyelvtanulás, a zenetanulás – zongorázni tanultunk –, aztán mindkettőnknek maradt csak a sport. Nem gondolnám, hogy rosszul döntöttünk…